körülbelül 2 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

Az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) eltávolította a kannabisz alapú gyógyszereket a szövetségileg ellenőrzött anyagok listájáról.

A GW Pharmaceuticals hétfőn bejelentette, hogy az általa kifejlesztett vényköteles gyógyszer, az Epidiolex, amit kannabiszból készítenek és az epilepszia kezelésére használnak, törölve lett a szabályozott anyagokról szóló törvény V. jegyzékéből. A CBD tartalmú gyógyszerek már nem tartoznak az ellenőrzött anyagok közé – mondta a cég.

Ez azt jelenti, hogy az emberek ezentúl könnyebben hozzáférhetnek az Epidiolex-hez. GW az értesítésében kijelentette, hogy „megkezdi ezen változtatások állami szintű és az EPIDIOLEX elosztóhálózaton keresztüli érvénybeléptetését”.

Ezt követően a vényköteles gyógyszerek forgalmát figyelő program állami jelentési követelményei hatályukat vesztik. Mint számos nem ellenőrzött gyógyszer esetében, az embereknek továbbra is az orvosuktól kell receptet kapniuk, ám ezek a vények egy évig érvényesek maradnak és gyógyszertár függetlenek lesznek.

“A DEA ezen bejelentése teljes mértékben egyértelművé teszi, hogy az EPIDIOLEX, ami az egyetlen FDA által jóváhagyott CBD tartalmú gyógyszer, a továbbiakban nem tartozik a szövetségileg ellenőrzött anyagokra vonatkozó törvény által szabályozott anyagok közé” – mondta Justin Gover, a GW vezérigazgatója egy sajtóközleményben. “Szeretnénk megköszönni a DEA-nak, hogy jóváhagyta a gyógyszer ezen státusát.”

“Fontos megjegyezni, hogy az EPIDIOLEX átcsoportosítása tovább könnyíti az olyan betegek hozzáférését ehhez a fontos terápiához, akik Lennox-Gastaut- vagy Dravet-szindrómától szenvednek, amik az epilepsziának a leginkább ellehetetlenítő formái” – mondta.

Az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala (FDA) 2018-ban hagyta jóvá a gyógyszert. A DEA döntése alapján az V. jegyzékbe került, nem pedig az I. jegyzékbe, ahol a kannabisz és származékai találhatók.

Az FDA az ügynökségnek címzett levelében ezt azzal az érvelve rosszallta, hogy a CBD minimális kockázatot rejt, és megalapozott egészségügyi előnyei vannak, ezért egyáltalán nem szabadna ellenőrizni. A DEA azt válaszolta, hogy a nemzetközi szerződésből adódó kötelezettségek indokolják ellenőrzését, ugyanakkor csak az V. jegyzéken belül, ami a legkevésbé korlátozott kategória. Az FDA erre azt válaszolta, hogy ha ez megváltozik, az ügynökségnek „haladéktalanul” felül kell vizsgálnia ezt a státuszt.

Tavaly az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tisztázta, hogy a legfeljebb 0,2% THC-t tartalmazó CBD termékek  „nem tartoznak nemzetközi ellenőrzés alá”.

Eközben az FDA azon szabályok kidolgozásán dolgozik amelyek a kenderből származó kannabidiol tartalmú termékekre vonatkoznak, amelyeket gyógyszerként nem hagytak jóvá a 2018 évi a növény és származékai legalizálását célzó mezőgazdasági törvényjavaslatban. Az ügynökség a múlt hónapban a kongresszusnak készített jelentésében kifejtette, hogy a szabályalkotás folyamatban van, de egyelőre aktívan vizsgálja e kannabiszvegyület étrend-kiegészítőként történő törvényes értékesítésének lehetőségeit, illetve a végrehajtás mérlegelési jogkörére vonatkozó útmutatásokat dolgozza ki a jelenleg is piacon lévő termékeket illetően.


§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom