körülbelül 10 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

Kendertér - k kisebb huzavonát követően végül úgy esett, hogy kimentünk a Cultivára, Ausztria – és ezáltal hozzánk legközelebb eső – legnagyobb kenderkiállítására, hogy elhozzunk nektek, azoknak akik nem tudtak kimenni, egy kis ízelítőt. Ez a kiruccanás áldozatokkal járt és talán még az égiek is kicsit ellenünk dolgoztak, mivel már az út elején probléma problémát követett. Na szóval, ahhoz, hogy egy ilyen utat megtegyél és még időben vissza is érj először is korán kell kelni. Akármilyen korán is kelsz az előre eltervezett ‘korán kell indulni’ valahogy mindig meghiúsul, mert ha az embernek rengeteg a dolga, akkor még véletlenül sem tud mindent előre megtervezni. Ilyenkor emlékszem vissza a szép fiatalkorra, amikor annyival könnyebb volt minden! Így eljutni is akárhová, hisz csak hátamra kaptam a hátizsákot, ami természetesen rendben volt mindig tartva és mindent szükséges dolgot tartalmazott, ezért soha nem kellett attól félnem, hogy akármit is elfelejtek, és nekileselkedtem az útnak. Természetesen az előre kitervelt időpontban és jobb esetben az előre kitervelt forgatókönyv nagyobb bonyodalmak nélkül kivitelezhető is volt. Na de azok az idők már elmúltak így marad a beletörődés, hogy szét is szakadhat az ember a terv mindig csak egy irány, de soha nem törvény…

Kendertér - 20191012 132014 1024x768

A képekre kattintva galéria nyílik

Kendertér - 20191012 134304 300x225

Kendertér - 20191012 134314 225x300

Hosszadalmas készületeket követően végre sikerült autóba ülnünk, a tervezetthez képest egy órás eltolódással és elindulnunk, amikor, már szinte természetes módon, észrevettük, hogy valami hiányzik, szóval vissza kellett fordulni. Hál istennek még nem jártunk messze, de így is veszítettünk negyedórát legalább. “Most már tényleg minden megvan, nem lesz gond” gondoltam magamban és útnak leselkedtünk másodjára is. Ránézek az órámra, szuper, jó hogy előre gondoltam arra is, hogy nem tudunk majd időben elindulni, mert a 10.30-as nyitásra még ezzel a csúszással is bőven odaérünk. Ránézek a tankra, minden rendben, van még kb 150 kilométerre elegendő benzinünk. Majd annak érdekében, hogy minél kevesebb időt veszítsünk olyan helyen állunk meg, ahol esetleg lehet számomra is fogyasztható ételt kapni, mivel vegetáriánus vagyok ezzel általában gondok vannak. Egyszóval amíg lehet nem szeretnék megállni. Természetesen ez is másképp működik mint fiatalkoromban, hisz akkor egész nap mehettem minden táplálék és különösebb gondok nélkül, most már azért közbe szól az éhség ami nem a legkellemesebb állapot egy egyébként is stresszes környezetben. Ezért aztán kicsit nyomtam a gázpedált, de csak óvatosan, hisz limitált volt a benzin tartalék, de persze halogattam is a megállást. Pesten M0-ás autópályán haladva még bőven volt 60 kilométerre elegendő benzinünk, szóval nem álltam meg, gondolván majd az M1-es autópályán, addig még ki kell bírni. Tudtam, hogy ott lesz nem sokkal a felhajtó után benzinkút… Igen ám, a felhajtó előtt hiába mutatott a kijelző még 30 kilométerre elegendő benzint, ezt sikerült a kanyar alatt 15-re csökkenteni, pedig az egész ráhajtó nagyjából 2 kilométer hosszú lehet… A technika ördöge soha nem alszik! Szóval tempó vissza 80km/h-ra és köröm rágva döcögtünk, hogy odaérjünk arra a fránya benzinkútra. Természetesen a hátralévő kilométerek úgy fogyatkoztak, mintha kettesével vonták volna őket, de szerencsénkre 2 kilométerrel a tarsolyunkban becsurogtunk a kútra. Boldogan örömtől ittasan megtankoltunk, de természetesen ételhez továbbra sem jutottunk. Mindenesetre az adrenalin, meg az öröm elegye egy kis időre feledtette velünk az éhséget. Azonkívül, hogy jó ideig nem volt mit ennünk – csak a határhoz közelítve tudtunk jóllakni – más nehézség nem volt az út során, szépen bedöcögtünk az expora a nyitás előtt 5 perccel. Leparkoltunk és irány a bejárat.

Kendertér - 20191012 142815 1024x768

Kendertér - 20191012 112213 300x225

Már meglehetősen hosszú sor várt bennünket. Itt még kicsit azért ment a körömrágás, mivel nem volt időnk eurót váltani, és nem tudtuk, hogy tudjuk e kártyával fizetni a belépőt, vagy sem. Szerencsénkre ezzel nem volt gond, ahogy azt feltételeztem is, de azért nem voltam teljesen biztos, főképp ahogyan indult a nap… 10-15 perces sorban álldogálást követően bejutottunk,  a belépőkért cserébe kaptunk karszalagot, meg két kis füzetecskét. Az egyik az expo leírása volt nagy vonalakban térképpel, a másik meg egy kupon füzet arra az esetre, ha ott szeretnéd hagyni a fizetésedet, akkor legyen egy kis győzelem érzésed, hogy azért spóroltál is valamit… Hozzá kell fűznöm, hogy általában véve nem egy olcsó életforma/hobbi ez, de azért itt érdemes bevásárolni, mivel minden jószerivel nagykereskedelmi, sőt még annál is olcsóbb – előállítási – áron van…

Kendertér - 20191012 111243 225x300Innentől kezdve, hogy bent voltunk a helyszínen, már meglepetések nem igazán érhettek, kicsit fellélegezhettünk és nekileselkedhettünk az újdonságok felfedezésének. Természetesen csak miután felvettünk egy kis készpénzt az automatából ami, miért is ne, nem akarta az igazat. Jó időbe telt mire végül felfogta mit akarunk tőle és kiköpte a kért összeget. Ami számomra elsőre feltűnt az előző évekhez képest, hogy sok volt a CBD termék. Természetesen eljött az ideje, hogy a kereskedők felfedezték a benne rejlő lehetőségeket és főképp azt, hogy válogatással megfelelő beltéri termesztéssel ebből is ki lehet termeszteni nagyon szép küllemű, kellemes ízű, illatú virágzatokat, amiket olyanok is megkóstolhatnak, akik egyébként nem szeretnek ‘betépni’. Személy szerint nagy fantáziát látok benne, mivel nem egy embernek tetszik az illata, íze, de a hatásból nem kér. Na meg itt vannak azok, akik szeretik a hatását is teszem azt, de nem engedhetik meg maguknak munka közben, mert résen kell lenni. Persze melyik munkáltató álma egy kész dolgozó? Egyiké sem, ez talán egyértelmű.

Kendertér - 20191012 111238 1024x768Kendertér - 20191012 113527 1024x768 Tehát számomra ami újdonság volt az a nagy választék a THC szegény virágzat, olaj, e-folyadék (e cigi töltésére használt folyadék), különböző italok ételek és persze kozmetikumok területén. Természetesen bőven volt helye a termesztést érintő standoknak is, de engem most a CBD piac felhozatala  fogott meg elsősorban. Persze ez lehet az érdeklődési köröm miatt is alakult így hisz előző években legfőképp a termesztéssel kapcsolatos standok érdekeltek, nem pedig a CBD termékek. Azt biztosra állíthatom, hogy a CBD-s virágzatok ilyen mértékű megjelenése nagyjából a múlt évhez köthető. Olyan nagy volt a választék e téren, hogy még MOONROCK (hold kőzet) is volt. Hol máshol, ha nem a z általunk is kedvelt svájci MarryJane standon. Ezek a jószágok, kannabisz virágzatok, kannabisz olajba, majd kannabisz kristályba forgatva. Természetesen mindezek teljesen legális európai fajtalistás ipari kenderből készült termékek. Vicces az emberi leleményesség, mert ha már nem legálisak a kannabisz egyéb fajtái, akkor ihlessük fantázianevekkel a különböző kinézetű, illatú ipari kender virágzatokat és új piac nyílik előttünk a CBD virágzatok piaca. Ez a cég egyébként a Fedora 17 fajtával dolgozik. Azt kell hogy mondjam, hogy nagyon kellemes termékekről van szó és tényleg nem lehet tőle beszívni, csak élvezni az illatát illetve ízét. A jótékony hatásairól nem beszélve. Ha már az illatokról beszélünk gondolom nem kell mondanom, hogy nem volt olyan pontja az exponak ahol ne lehetett volna érezni a kannabisz kellemes édeskés illatát, de ezúttal nem tudhattad, hogy ezt most THC-dús, vagy sem. Nem is beszélve a kender ízesítésű e-cigikről, amikből nem mindegyik, de bizony akad olyan ami tényleg ízhű volt a teljes értékű kanabbisszal. Nemsokára a mi választékunkat is képzik a Harmony cég termékei, kimagasló minőségű e-folyadékok széles skálája.

Kendertér - 20191012 111622 300x225

Kendertér - 20191012 111300 300x225Kendertér - 20191012 113535 1024x768
Kendertér - 20191012 111551 1024x768Kendertér - 20191012 110754 300x225

Szóval nagy vonalakban miről is szól az egész? Arról, hogy javarészt Európa legrangosabb kannabisz cégei standokkal lépnek fel, felvonultatva a legújabb termékeiket, fejlesztéseiket és a minél eredményesebb hirdetés érdekében telenyomják a kezedet ajándéktárgyak, mint például különböző táskák (papír, vászon… mindenféle), öngyújtók, kellékek, termékminták sokaságával és jobb esetben még meg is állítanak, hogy bemutathassák terméküket. Ezt ne úgy képzeld el, hogy ül az illető és várja ki jön majd hozzá és keservesen elmondja a betanult szöveget, hanem inkább úgy, hogy szemekkel követnek, és ha rájuk nézel nincs menekvés, már ráharaptál a csalira és már vonz maga felé pillantásával, mosolyával a céget képviselő(k) személy(ek). Vagy csak nemes egyszerűséggel leinted, hogy kösz nem! Mindenesetre, ha legközelebb arra mész ugyanígy megpróbál becserkészni. Persze mert el akar adni, mondanád magadban… Viszont az igazság az, hogy nem azért, hanem hogy bemutassák a terméküket. Ha vásárolsz tőlük az csak plusz, de mint már előbb említettem jóformán előállítási áron adják a termékeiket, szóval ez inkább marketing, mint sem hogy ők ott akarnak rajtad meggazdagodni. Ami a márkákat illeti az általunk forgalmazott cégek (MarryJane, CannExol, BioBloom…) szinte mind képviseltették magukat így merem állítani, mint ahogy a közmondás mondja a puding próbája az evés, így ha valaki ki tud ilyen módon állni az emberek elé a konkurencia mellé, akkor azok bizony nem csak zsákbamacskát árulnak, hanem a piac vezető termékeit kínálják.

 

Kendertér - joci es marry

Az expot az ott töltött idő alatt legalább ötször tudtuk körbejárni, persze párszor el is tévedve, viszont mivel aránylag kicsi a hely annyira nem jelentett gondot, na meg minden út Rómába vezet, ha minden igaz. Sajnálatos módon, mivel még itthon is rengeteg dolgunk volt aznap, nem volt több időnk nézelődni, lassacskán útnak kellett indulnunk. Amikor délután 3-4 körül eljött ennek az ideje, a sorok még mindig ugyanolyan hosszúak voltak mint reggel, szóval rendesen özönlöttek a népek egész nap. Ami számomra visszataszító volt, hogy a rendőrök meg a parkolókban várták a már kifele haladókat és nem egy csoportot igazoltattak is, szóval nem csak a rend kedvéért voltak jelen, hanem vadászat idény volt számukra.

Kendertér - 20191012 132926Kendertér - IMG 1200c3bb6a541294b4a588e4f7f6cee0 V Kendertér - 20191012 130429

Kendertér - 20191014 140419
Nekem ez mindig egy nagyszerű, felemelő élmény volt, úgy idén is, és remélem jövőre hosszabb időre is kijutunk, habár ez sok mindennek a függvénye, szóval majd meglátjuk. Nagyon kellemes környezet, tele kedves emberrel és nem utolsó sorban a kedvenc növényünkkel. Egyszerűen csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy hajrá kannabisz, megcsinálod az utadat vissza az emberiséghez, mivel itt a helyed köztünk! Az összes szakma képviselőjének meg hajrá, csak barátságosan a becsületes versenyt szemelőt tartva, győzzön a jobbik. Aki minőséget állít elő szeretettel, teljes odaadással, azt úgysem lehet lesodorni a pályáról.

Kendertér - IMG cf36e4d0dabbef5c94ffdfd0d0359600 V 1024x576

Mondhatjuk, hogy Ausztria mindig is barátságosabban közelítette meg ezt a témát, így náluk szervezhető ilyen esemény, és az ott látottak megbolondítják az egyszerű Magyar halandók fejét, hisz itthon beszélni is csak berkekben szabad, nem hogy egy ilyen volumenű, ilyen irányultságú expo helyt kaphasson hazánkban. Sajnos ez van! Nem értem, hogy egy ország értékrendjében hogyan tud előrébb helyezkedni a sok alkoholtól, meg egyéb drogtól bűzlő fesztiválok sokasága, egy ilyen potenciállal bíró gyógynövénnyel szemben. Talán nem véletlenül járunk élen az alkohol fogyasztásban, mivel itthon az a legális és társadalmilag elfogadott. Az hogy a csehók korábban nyitnak mint az élelmiszer üzletek, hogy a munkába menő társadalom be tudja kellőképp indítani a napot elfogadott, de az hogy az ember a nap végén elszívjon egy spanglit az nem. Szomorú…

Kendertér - 20191012 142800 1024x768

Mindenesetre mi ott voltunk! 😉

§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom