New York kormányzója ígéretet tett szabadidős kannabisz legalizálására
körülbelül 3 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

Ez a lépés „gyarapítja majd a bevételeket és véget vet egy termék túlzott kriminalizálásának” – mondja a kormányzó

Andrew Cuomo New York-i kormányzó ígéretet tett arra, hogy az állam 2021-ben a rekreációs kannabisz legalizálásán fog dolgozni, és új indítványt jelentett be a kannabisz felügyeletét és szabályozását szolgáló rendszer létrehozására.

“Legalizáljuk a felnőtteknek szánt szabadidős kannabiszt, csatlakozva ahhoz a 15 másik államhoz, amelyek ezt már megtették” – mondta Cuomo kormányzó a hétfői beszédében.

“Ez bevételt fog termelni, és véget vet e termék túlzott kriminalizálásának, ami miatt a színes közösségek képviselői aránytalanul voltak sújtva a rendőrök és bebörtönzések által.”

Cuomo kormányzó, aki hangsúlyozta, hogy az állam jelenlegi fő feladata „a Covid-19 elleni küzdelem és az államunkra gyakorolt ​​rövid távú gazdasági következmények megoldása”, új javaslatot tett közzé egy igazságos, felnőtteknek szánt kannabisz-program létrehozására.

A javaslat arra törekszik, hogy legalizálják a kannabiszt és egy átfogó rendszert hozzanak létre a kannabisz felügyeletére és szabályozására New York-ban.

A demokratikus kormányzó, aki régóta dolgozik azon, hogy a rekreációs használatot törvényessé tegye az államban, azt mondta, hogy „a felnőtteknek szánt kannabisz-piac legalizálása és szabályozása lehetőséget nyújt arra, hogy szert tegyenek a kimondottan szükséges bevételekre”.

“Ez lehetővé teszi számunkra, hogy közvetlenül támogassuk azokat az egyéneket és közösségeket is, akiket a több évtizedes kannabisz-tilalom leginkább sújtott” – tette hozzá a kormányzó.

Azokban az államokban, ahol legalizálták a rekreációs kannabisz fogyasztását, az emberek többsége ezt sikerként könyveli

A javaslat tartalmaz egy új Kannabiszkezelő Irodát (Office of Cannabis Management), amely felügyelné az új, felnőtteknek szóló programot, valamint az állam meglévő orvosi és kannabinoid kenderprogramjait.

Ez már a harmadik év egymás után, hogy a kormányzó ígéretet tesz arra, hogy nyitni fog a szabadidős kannabisz legalizálása felé, emellett 2020-as évben is kiemelt prioritássá tette, és már 2019-ben nyilvánította ki ezt a szándékát.

“Azzal, hogy a kannabisz reformot belefoglalta a mostani kardinális felszólalásába, Cuomo kormányzó azt jelezte, hogy ez kiemelt prioritást élvez az idei törvényhozási ülésen” – mondta Melissa Moore, a Drogpolitikai Szövetség New York állam béli igazgatója.

“Ami a kannabisz felelősségteljes szabályozását illeti, kritikus fontosságú, hogy ne csak meglépjük ezt, hanem hogy helyesen is csináljuk” – tette hozzá.

A javaslat felvázolja a felnőttek számára kialakított piac igazságos felépítésének terveit, amelyek „engedélyezési lehetőségeket és segítséget kínálnak a színes közösségekben élő vállalkozók számára, akiket a kábítószer-ellenes háború aránytalanul sújtott”.

Továbbá kifejtette, hogy „az igazságosságnak kell irányadónak lennie” a kannabisz legalizálására irányuló tervekben, és elmondta, hogy a nonprofit szervezet azon fog munkálkodni, hogy „minden új törvény átfogó módon foglalkozzon majd a kábítószerellenes-háború színes közösségekre gyakorolt káros hatásával a célzott közösségi újrabefektetés révén.”

Hozzátette: „A New York-i emberek minden eddiginél jobban fel vannak készülve arra, hogy új paradigmát alkossanak a kannabisz reformot illetően. Legyen 2021 a kannabisz igazságosság éve.”

A legalizálás várhatóan több mint 300 millió dolláros adóbevételt eredményez a teljes kivitelezést követően – közölte a kormányzó irodája.


§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom