Progresszív Amerika – már a fű sem tilos
körülbelül 1 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

A New York-i törvényhozás legalizálta kedden a marihuána rekreációs célú használatát nagykorúak számára, ezt immár 15 amerikai állam tette meg.

Andrew Cuomo kormányzó közölte, hogy alá fogja írni a jogszabályt, így bizonyosan törvényerőre fog emelkedni.

„A progresszió szempontjából New York dokumentáltan és hagyományosan az ország fővárosa, és ez a fontos törvény ismét ezt támasztja alá”

– jelentette ki közleményében. A szenátus 40-23, a közgyűlés pedig 100-49 arányban szavazta meg a tervezetet.

A marihuána legalizálásáért küzdő, NORML nevű szervezet szintén üdvözölte a törvényt, megjegyezve, hogy eddig évente több tízezer New York-it tartóztattak le a szer használatával kapcsolatos jelentéktelen bűncselekményekért, és „legtöbbjük fiatal, szegény és színesbőrű volt”.

Az állam hivatalos honlapján nemrég megjelent egy becslés, miszerint a legalizált kannabiszhasználatból évi 350 millió dollár adójövedelme származik majd New Yorknak, és 30-60 ezer új állás keletkezik.

Forrás: https://vasarnap.hu/2021/03/31/progressziv-amerika-mar-a-fu-sem-tilos/

§ THIS IS A SHARED CONTENT! We take no responsibility for the legality of the text and images of content from external sources appearing on our site. If you feel that the content violates any copyright, please contact us so that we can remedy the violation and remove the content. – EZ EGY MEGOSZTOTT TARTALOM! Az oldalunkon megjelenő külső forrásból származó tartalom szövegének, képeinek jogszerűségéért felelősséget nem vállalunk. Ha úgy érzed, hogy a tartalom szerzői jogokat sért kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy a jogsértést orvosolni tudjuk, és a tartalmat eltávolíthassuk.
§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom