0

Cyberdoctor

Print Friendly, PDF & Email

CyberDoctor – Holisztikus Szemlélet

Kendertér - dr karacsony ferenc cbd olaj tanacsadas kenderter

Dr. Karácsony Ferenc holisztikus szemléletű orvos-természetgyógyász vagyok. Közel 40 éve foglalkozom természetes gyógymódokkal. Revitalizáló kúrákat vezetek. Dr. Oláh Andor révén a népi gyógyászat és klasszikus természetgyógyászat közel áll hozzám, de ugyanennyire elmélyedtem a sejtelméleti alapkutatásokban is, melynek megértéséhez kvantumbiológia is szükséges. Az utóbbi 3 évtizedben az információs medicina megerősödött, így a tradicionális medicina és a kvantumbiológia közé sikerült hidat építeni. Kifejlesztettem egy saját módszert, amivel valós időben (real time) tudom követni a változásokat a kúráim során. A Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület társalapítója és a Kannabinoid Medicina Alapítvány elnöke vagyok.

2014-ben limfómás lettem, azóta “túlélő” vagyok. A kannabinoid medicinával a kemoterápiás szövődmények legyőzése érdekében ismerkedtem meg kutatói és praktizőri alapossággal. Minden korábbi szakvizsgámnál és licenszvizsgámnál nagyobb elméleti és gyakorlati tudásanyagot ismertem meg annak érdekében, hogy tájékozódni tudjak a sok félrevezető információt is hordozó szakirodalomban. Jártam Kolumbiában és lenyűgözött a hagyományok és a modern technológiák ötvözéséből származó tudás, ami ott megtapasztalható. Eredményes felépülésem Kolumbiában kezdődött, melynek folytatását már Magyarországon képzeltem el. Van engedélyem Sativex (kannabinoid gyógyszer) használatára, de sajnos még nem jutottam hozzá.

Sokféle hétköznapi módosult tudatállapotot ismerek (betegségtudat, múló fájdalmak miatt erősödő megkönnyebbülés tudata, elhatalmasodott fájdalom miatt beszűkült tudat, napokig tartó nonstop irodalmi gyűjtés és könyvírás varázsa, stb), de elsősorban a spirituális perspektívák irányába szeretnék nyitni. Az a tudatállapot, amit a kannabinoid olajok segítségével el lehet érni, nem hasonlít semmilyen leírt „tripp”-hez, sem a „betépéshez”. A legfőbb erénye, hogy segíti a figyelmet jó irányba fordítani és tartani. Egy lépcső az egészség felé.

Kendertér - endokannabinoid rendszer 1 1 1024x363

Az endokannabinoid rendszert az 1990-es években fedezték fel. Tudományos bizonyítékok igazolták, hogy a szervezet belső egyensúlyát ez a rendszer koordinálja. Felfedezésének legfőbb nehézsége az volt, hogy nincs rá külön szervünk, viszont minden sejtünk felszínén (kisebb-nagyobb számban) megtalálhatóak ennek a rendszernek a molekuláris alkotóelemei. A szabályozóképesség kutatása egyre nagyobb erőkkel folyik. A megértéshez és a kutatási irányok kijelöléséhez az emberiség korábbi tudásbázisa, a tradicionális medicina , a természetgyógyászat, és a ma használatos komplementer medicina is hozzájárul. A mindezeket integráló, új elméleti alapon álló információs medicina már jelenleg is gyakorlati útmutatást adhat.

Konstelláció Analízis – Az egység hatalma

Ezen az ismeretelméleti alapon dolgoztam ki a Konstelláció Analízis módszert, amivel közvetett információkat szerezhetünk az endokannabinoid rendszer aktivitásáról, esetleges működési zavarairól. A Konstelláció Analízis egy állapotfelmérő visszajelző rendszer.

Kendertér - bg2 uj

A megelőzés, az életmódreform és a szelíd gyógymódok felé vonzódóak könnyebben hasznosíthatják, mert ők jobban hajlandóak a legálisan beszerezhető CBD készítmények valamelyikét akár több hónapon át szedni, és a megfigyeléseiket a saját érdekükben összegyűjteni. A jelenlegi szűrőprogramokra is ráépíthető ez a visszajelző rendszer. A kizárólag külső segítséget elváró pácienseknek viszont nehezebb ilyen módon segítséget nyújtani.

A Konstelláció Analízis segítségével és a mérés kapcsán felvett anamnézissel célzottan ki lehet választani a ma legálisan beszerezhető CBD készítmények közül a leginkább megfelelő típust. Sokféle termék van, melyek egy része származik csak megbízható forrásból. Azokon belül is olyat célszerű alkalmazni, ami az adott személy panaszai és tünetei mellett, a mérések alapján alkalmas a saját endokannabinoid rendszere támogatására.

A méréseken alapuló gondozási rendszer segítségével kivédhető az a mai hibás gyakorlat, miszerint sokan találomra kiválasztott termékekkel próbálkoznak. A termékvásárlás jogi szabályozáshoz kötött, és az adagolás módjának is több speciális szempontja van, amiről az ismeretterjesztő előadásaim során szó esik.

Vegye fel velem a kapcsolatot, szívesen segítek kiválasztani az Ön számára megfelelő CBD olajat és beállítani az ahhoz illő kúrát: orvos@kenderter.eu