0

Valóság/legendák a szintetikus és izolált CBD-ről

Print Friendly, PDF & Email

Kendertér - cbd hatasAhogy egyre szélesebb körben válnak ismertté a kannabisz jótékony hatásai,  az ezekkel kapcsolatos tévhitek száma is növekszik. A legtöbb fogyasztó már tisztában van az ipari kender és a marihuána közötti különbséggel, tudja, hogy mik azok a kannabinoidok, és ismeri a CBD szerepét a kannabisz jótékony hatásai esetében. Annak ellenére, hogy a CBD kenderolajak teljes mértékben legálisak Lengyelországban és nem, nem hordoznak semmilyen pszcihoaktív tulajdonságot, mégis továbbra is van némi félreértés, például bizonyos típusú CBD termékekről és származásukról, valamint az állítólagos kapcsolatukkal az „orvosi marihuánával”. Most a sokak által vitatott szintetikus CBD-vel fogunk foglalkozni. Mert lássuk be – a laboratóriumban előállított szintetikus kannabinoidok területe hordozza a leghomályosabb és legellentmondásosabb állításokat a kannabisz tartalmú készítményekkel kapcsolatban. A szintetikus CBD megismeréséhez azonban elengedhetetlenül szükséges áttekinteni a kannabinoidokat, valamint az egészségre kedvező vagy akár terápiás hatásukat.

kannabinoidok

Kezdjük egy gyors emlékeztetővel! A „kannabinoidok” kifejezés organikus összetevők olyan csoportjára vonatkozik, amelyek a kannabionid receptorokat (CB-1 és CB-2) stimulálják. A kifejezés eredetileg csak a kannabiszban található összetevőkre vonatkozott, de az endokannabinoidok – a testben képződő anyagok, amelyek stimulálják a kannabionid receptorokat – felfedezése óta jelentése kitágult. A legismertebb endokannabionid az andandamide.
Több, mint száz különböző növényi kannabionid (fitokannabionid) ismert. A legtöbbjük nem pszichoaktív, ellenben jótékony hatással van az emberi szervezetre. Egy olyan hatás, amelyet még csak most kezdtünk el megérteni. A legismertebb kannabinoidok: a pszichoaktív delta-9-tetrahidrokannabinol (THC) és a kannabidiol (CBD).
Ezután a gyakorlatias megközelítés után (a kannabinoidokat úgy definiáltuk, mint az endokannabionid rendszer receptorait stimuláló összetevők csoportja) elengedhetetlül beleütközünk a szintetikus kannabinoidok kérdéskörébe – olyan laboratóriumban előállított anyagokba, amelyek többé-kevésbe utánozzák a természetes kannabinoidok kémiai szerkezetét és hatásait.

A hírhedt szintetikusok

A szintetikus kannabinoidok hírhedtek – és bizonyos szintig rá is szolgáltak erre a státuszra. De valójában külöböző összetevők hatalmas és elképesztően diverz csoportjáról van szó – az illegális „dizájner drogoktól” kezdve a bizonyítottan terápiás értékű regisztrált gyógyszereken át – amelyek analóg hatásúak a természetes kannabinoidokkal – egészen olyan kísérleti fázisban lévő anyagokig, amelyekről jelenleg keveset tudunk. A szintetikus kannabinoidok 4-HTMPIPO, AM-2232 BAY 38-721, JWH-302, WIN-55212-2 és hasonló neveket kaptak. Csak néhány kapott kereskedelmi nevet, például a Nabilone vagy az aljas “Spice” és “herbal”.
A szintetikus kannabinoidok a hírhedtségüket a “Spice”-hoz hasonló “dizájner drogok” miatt szerezték, amelyek több halálesetért is felelősek voltak, illetve a médiában is pánikot keltettek a “legális bódulat” miatt. Több tanulmány is kimutatta, hogy sok ilyen jellegű “rekreációs” szintetikus kannabionoid komoly mellékhatásokat okozhat, beleértve a pszichózist is. Ugyanakkor ezeknek az anyagoknak a többsége továbbra is ismeretlen, ezért az emberi testre gyakorolt lehetséges hatásaik is.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szintetikus kannabinoidok közül sokat gyógyszernek terveztek. A legismertebb ezek közül a tetrahydrocannabinol egyik szintetikus megfelelője, a Nabilone, egy megfelően tesztelt és engedélyezett hányáscsillapító gyógyszer, amely a neuropátiás fájdalmakkal való harcban fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Az továbbra is megkérdőjelezhető, hogy ezek az anyagok jobbak a természetes THC-nál és CBD-nél vagy a teljes növényi készítményeknél. Ezekre a kérdésekre visszatérünk a szintetikus CBD esetének további vizsgálatával.
A “szintetikus” kifejezés sokszor (habár tévesen) az egyes izolált hatóanyagokra is vonatkozik. Ez nem egy precíz definíció, de a “szintetikus CBD”-t széles körben a kannabidiolok tiszta formájára használják, ezért ebben a cikkben mi is így mutatjuk be az izoláltak témakörét.

“Szintetikus” vagy “természetes”

Mielőtt felsorolnánk a szintetikus kannabidiolok előnyeit és hátrányait, tegyünk egy kis kitérőt! A hétköznapi párbeszéd során a “természetes” anyagok általában úgy vannak a “szintetikusokkal” szembeállítva, mint “tiszta és jótékony” anyagok, ellentétben a fejlett kémiai és gyógyszeripari termékkel. Valójában nem szeretnénk nyakatekert filozófiai és technikai vitákba bocsájtkozni annak a tekintetében, hogy hány darab és milyen mértékű külső beavatkozás után veszti el egy anyag a “természetes” mivoltát és válik “szintetikussá”. Még kevésbé érdekelnek minket a filozófiai és metafizikai bizonyítékok az ellenérvek mögött. A szintetikus permetszerek és műtrágyák emberek milliárdjait segítenek táplálni a világháborúk óta és a szintetikus hormonok megkímélték az emberiséget attól a fáradságos feladattól, hogy sok hordónyi vizeletet pároljanak le néhány csepp progeszteron előállításához. Mi pragamatikus megközelítésben szeretnénk kielemezni a szintetikus CBD-t, biztonság, felhasználhatóság és a fogyasztó kényelmének szempontjából.
Ha a szintetikus kannabinoidok “természetessége” az alapján van definiálva, hogy mennyire hasonlítanak a természetes részükhöz, akkor elég eltérő listát kapunk. Bizonyos anyagok virtuális másolatai a “terméseteseknek” (ezekben az esetekben szinkronizált “izoláltak”-ról van szó, ahogy fentebb említettük, nem teljesen pontosan), míg más szintetikusok/analógok a növényben található modelleket enyhén módosítják, de vannak olyanok is, amelyek nagyon messze kerülnek a “prototípustól”.

Szintetikus CBD

“Szinetetikus CBD” alatt analóg CBD-k olyan csoportját értjük, amelyeket laboratóriumban állítanak elő. Jelenleg a struktúrájukat tekintve, egyik sem különbözik lényegesen a természetes kannabidioloktól. Talán feltűnt, hogy az előbbi mondatban többesszámot használtunk – de miért? Ez abból a tényből ered, hogy a CBD hét különböző verzióban található a növényben – ezek természetes megfelelői olyan összetevőkből állnak, mint a CBDA (cannabidiolic acid, CBDV (cannabidivarin), CBDVA vagy a CBD-C4 (nor-cannabidiol).
Ahogy az “eredeti” CBD nem hordoz semmilyen pszichoaktív tulajdonságot, a tudósok ezek szintetikus megfelelőinek tanulmányozásakor sem kerestek semmiféle “rekreációs” kannabidiolt. Céljuk ehelyett az volt, hogy olyan anyagokat állítsanak elő, amelyek potenciálisan terápiás értékű gyógyszerek legyenek. A viszonylag átfogó jellegű áttekintés a CBD szintetikus megfelelőiről Paula Morales és csapata munkája. Egereken tesztelték az új anyagok gyulladáscsökkentő és anti-epileptikus tulajdonságait, valamint vizsgálták használhatóságukat a Chron betegség elleni küzdelmben. Az erdemények bíztatóak voltak, de nem áttörő erejűek. A legjelentősebb gyakorlati eredmény az volt, hogy bizonyos szintetikus megfelelők kicsit jobb gyógyszerhatástani mutatókkal rendelkeznek, mint a növényi CBD. Érdekességképpen, igaz, hogy a természetes CBD nem kapcsolódik közvetlenül a döntő jelentőségű CB-1 kannabioid receptorhoz (indirekt módon hat rá), de legalább néhány laboratóriumban előállított megfelelője(névszerint (+) – CBD, Abn-CBD, O-1602 és néhány egyéb) nemcsak kapcsolódik az említett receptorhoz, de látszólag más receptorokat is stimulál. A következményei egy ilyen tág alkalmazhatósági területnek még nem lettek feltérképezve, a vizsgálatban szereplő anyagok egyike sem lépett még (2019-ben) a következő kísérleti fázisba.
A “szintetikus CBD” gyakran vonatkozik az izolált CBD-re (azaz a 90% feletti tisztaságú CBD kristályra) – akár extrakcióval, akár szintézissel jutnak hozzá. Ha csak röviden is, de mindenképpen érdemes megemlítenünk az izolált kannabidiolokat is – nemcsak azért, mert évtizedeken keresztül ez volt a CBD alapvető formája bármilyen gyógyászati jellegű kutatás során, hanem azért is, mert a legújabb megfigyelések alapján, egy dologban az izolált hasonlóan működik, mint a “megfelelő” szintetikusok. Ez a dolog a kellemetlen “haranggörbe”. A Pharmacology & Pharmacy című újságban publikált cikkben Lumir Hanus azt írja, hogy a legtöbb CBD-vel foglalkozó tanulmány a tiszta formában lévő izolált és/vagy szintetikus CBD-kel foglalkozik, más, a növényből származó összetevők nélkül. Ebben a formában csak egy nagyon szűk “hatékony ablak” esetén, tehát nagyon pontos adagokkal mutatott a CBD pozitív hatást. Ez a probléma ismeretes azon tudósok számára, akik valószínűleg az orvosi felhasználásra szánt CBD legösszetettebb alkalmazásán dolgoznak – a gyerekkori epilepszia tüneteinek enyhítésén. Különösen nehéz számukra meghatározni azt az adagot, amivel a CBD megtartja a pozitív hatásait(ráadásul figyelniük kell arra is, hogy az adagok ne váltsák ki egyéb gyógyszerek károsító hatásait). Ezzel szemben az adagolással kapcsolatos “haranggörbe” jelenséget nem figyelték meg teljes profilú (ún. full spektrum) növényi kivonatok alkalmazása esetén.

Társas hatás

Akár az izoláltakról, akár analóg szintetikusokról legyen szó, egy dolog biztos: az ilyen kannabisz kivonatok használata során a társas hatás („entourage effect”) nem valósul meg. Ez az egyre jobban megértett jelenség röviden azt jelenti, hogy többféle kannabinoid kombinációja sokkal jobb tulajdonságokkal rendelkezik, mint egyedül bármelyik. Mivel a teljes spektrumú növényi kivonatok (vagy a természetes arányokat tükröző kannabinoidok keveréke) túlmutatnak a hipotetikus, egyesével fejegyezhető “összességen”, ezért inkább az összetevők “összhangjáról” beszélünk.
A kender összetevőinek természetes arányait felhasználó keverékek jótékony hatásai megkérdőjelezik a “tisztaságot”, mint gyógyszerészeti axiómát. Meg kell említeni, hogy bár a társas hatás általánosságban egy az emberi szervezetre pozitív hatással bíró, kívánatos jelenség, ugyanakkor előfordulhatnak bizonyos speciális, szigorúan orvosi estek, ahol az izolált/szintetikus kannabinoidok használata a megfelelőbb opció. (Érdemes tehát minden esetben legalább röviden tájékoztatni háziorvosunkat, kezelőorvosunkat)

Valóság/legendák a szintetikus és izolált CBD-ről

Szintetikus, izolált vagy a teljes növényi kivonat – melyiket válasszam?

Nehéz konklúzióra jutni a CBD számtalan szintetikus verziójáról készült tanulmány alapján. Egyfelől nem mutatnak olyan jellegű veszélyes mellékhatásokat – és ezáltal teljesen elkülönülnek az olyan rosszindulatú szintetikus cannabionidoktól – mint a dizájner drogoknak létrehozott szerek. Sok szintetikusnak speciális gyógyászati alkalmazása van, ahol kombinálják a CBD előnyeit a több receptorhoz történő kapcsolódás tuljdonságával. Egy ilyen tág, “megosztott” terület problémát is jelenthet, ahogyan a fent említett munka említi. A másik probléma a szintén fentebb már tárgyalt, az adagolással kapcsolatos “haranggöbrbe”, azaz, hogy nagyon precíz adagolásra van szükség.
Azonban ezek az aggodalmak tisztán orvosi jellegűek. Ne felejtsük el, hogy a CBD egyetlen legális és a lengyel piacon is elérhető formája az étrend-kiegészítők. Ezek közé tartoznak a CBD kenderolajak is, mint a CannabiGold olaj. Ez a tény a szintetikus kannabioniodokról és izoláltakról szóló diskurzust pusztán tudományos jellegűvé teszi. A szintetikus CBD egész egyszerűen nem elérhető a lengyel piacon – bár vannak fellelhető kannabidiol izolátokat tartalmazó készítmények(megkérdőjelezhető legális státusszal), a “megfelelő” laboratóriumi minőségű CBD származékok továbbra is kísérleti fázisban vannak. Észbentartva a tisztán elméleti összehasonlítását a teljes növényi kivonatoknak, izolátoknak és szintetikusoknak, hangsúlyoznunk kell, hogy csak az első (teljes növényi) bír azzal a társas hatással, amely a fogyasztó számára biztosítja, hogy teljes mértékben kihasználja a növény hordozta jótékony tulajdonságokat. Természetesen lehetséges lenne előállítani valamifajta szintetikus és izolált “koktélt”, de – ha az étrendkiegészítők egészségre hasznos általános kontextusában vizsgáljuk – egyáltalán nem lenne praktikus, összehasonlítva a legegyszerűbbel – a teljes növényi kivonattal.
Ahogy fent írtuk, a teljes növényi kivonatok előnyeiről alkotott véleményünket nem a “természetes” jobb, mint a “szintetikus” ideológiai megfontolásra alapozzuk. Az egészségre kedvező hatású, étrendkiegészítőként kapható jó minőségű kenderkivonatok egyszerűen praktikusabbak, biztonságosabbak és hatékonyabbak. “A társas hatás” egy bizonyított tény.

Ha már itt tartunk, érdemes felidéznünk, hogy ahhoz, hogy ezt a hatásfokot elérjük, fontos megőriznünk a kivonatokban a növények teljes kannabionoid profilját, ami csak megfelelő extrakciós folyamat alkalmazásával érhető el. Egy olyan extrakcióval, amely nem szennyezi be a végterméket, nem roncsolja az értékes kannabinoidokat és sem veszélyes fémeket, sem egyéb nem kívánatos anyagokat nem juttat a kivonatba. Ez különösen fontos a szintetikusok és izoláltak állítólagos “tisztaságának” kontextusában. Igen, ezek a típusok megőrzik a 100%-os tisztaságát az anyagnak, de csak sok hasznos összetevő és az ezek által elért hasznos összhang kizárásával. Ezzel szemben a megfelelő körülmények között, a legjobb módszerrel előállított, a teljes növényt felhasználó, jó minőségű CBD kenderolajok megőrzik a növények teljes profilját (innen a név: full spektrum) és biztosítják a végtermék tisztaságát. Jelenleg a legjobb módszer a szuperkritikus CO2 extrakció, ami az apró részletekig kidolgozott minőségbiztosítási rendszerrel együtt garantálja a CBD kenderolaj előállítása során a természetes vegyületek kívánt összetételét.

Cannabigold - Valóság/legendák a szintetikus és izolált CBD-ről - Kendertér

 

——————-

Hivatkozások:

Law and others: Notes from the Field: Increase in Reported Adverse Health Effects Related to Synthetic Cannabinoid Use – United States
P.Morales, Reggio PH, N. Jagerovic: An Overview on Medicinal Chemistry of Synthetic and Natural Derivatives of Cannabidiol
A.Corre: Synthetic CBD For Health: Beneficial Or Dangerous?