Kit fogadnál be a csapatodba egy zombi apokalipszis során? Nem tudom, de ha világjárvány van, és szereted a kerámiákat illetve rengeteget füstölni, akkor meg kell találnod a módját, hogy Seth Rogen házában kössél ki karantén idejére.
A Jimmy Kimmel „Live From His House – Otthonról élőben” című sorozatának egyik részében a komikus, filmkészítő és országos szintű kannabisz fogyasztó kijelentette, hogy az idejét azzal tölti, hogy „valóban istentelen mennyiségű kannabiszt szív”, amihez még hozzátette, hogy „ez több a normálisnál”, ha nem volt elég egyértelmű.
Rogen hozzátette: „hála istennek, létfontosságú szolgáltatásnak nyilvánították, mert számomra nélkülözhetetlen. Soha nem éreztem még, hogy ennyire szeretném, hogy egy törvény létezzen.”
Ha követed Seth Rogen-t az Instagramon, akkor már tudod, hogy a kerámia nagy szerelmese lett, és saját hamutartókat, vázákat, virágcserepeket, nagy vázákat és nagy virágcserepet készít. Rogen elmondta Kimmelnek, hogy valójában három fazekaskorong és egy kemence van a házában, és hogy feleségével – Lauren Miller színésznővel – olyan helyet is talált, ami a járvány ideje alatt is szállít agyagot.
Pusztán egy megjegyzés, hogy nagyon könnyű olyan sztonert elképezni, mint Rogen – vagy akármelyik másik sztoner -, aki képes egy csomó időt arra pazarolni, hogy tök készen fazekaskorongot forgasson és közben halálra nevesse magát.

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalSIX
6%
1800mg, 600mg
0,2%
Teljes spektrum
31.200 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
98.724 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
98.724 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj 20% BOOSTED
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
75.011 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
57.812 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
57.812 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT light Olaj 5%
5%
1500mg, 500mg
0%
Széles spektrum
29.430 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT Olaj 20%
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
84.616 Ft - 30ml
A Kimmel-el készített interjú azzal kezdődik, hogy Rogen arról beszél, hogyan tölti idejét a karantén alatt, még mielőtt egyértelművé válna, hogy ez egy előre rögzített üzenet. Rogen leállítja az üzenetet, és azt mondja, hogy „az utóbbi időben sokat hívok Zoom-mal, és rájöttem, hogy nem is kell ott lennem”.
Rogen elmondta, hogy az egy héttel ezelőtti 38-adik születésnapján a felesége „drive-by waving” születésnapi partit szervezett számára, aminek során barátai elautóztak előtte, és integetve boldog születésnapot kívántak neki a saját autójából.
“Nagyon örülök, ha csak ki kell mennem és integetnem a barátaimnak, és 15 másodpercig beszélni hozzájuk, majd visszamehetek a dolgomra” – mondta Rogan és hozzátette, “valójában ez nekem nagyon jól megy.”
2019-ben Seth Rogen elindította saját kannabiszvállalatát, tehát feltételezhető, hogy valószínűleg mostanság nem kellett sokat aggódnia a kínálat miatt. Régóta a kannabiszkultúra szimbóluma, és nagyszerű meglátásokat osztott már meg a kannabisszal kapcsolatosan, különösen a tavalyi Desus és Mero interjú során.
Rogennek és Millernek nincs gyermeke, szóval lehet, hogy ez egy tökéletes pillanat lenne az örökbefogadás megigénylésére. Csak győződjön meg arról, hogy megtalálja a helyet, ahol elrejtőzhet, amikor majd újból fel akarják venni a Ghost című film fazekaskorongos jelenetét.

Marry Jane CBD MCT Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
45.115 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 20%
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
84.616 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
98.724 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
45.115 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT Olaj 20%
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
84.616 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
98.724 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT light Olaj 5%
5%
1500mg, 500mg
0%
Széles spektrum
29.430 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
57.812 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT light Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0%
Széles spektrum
56.430 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 5%
5%
1500mg, 500mg
0,2%
Teljes spektrum
23.940 Ft - 30ml