körülbelül 3 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

Annak ellenére, hogy az időjárás meglehetősen kedvezőtlen volt, vasárnap reggel tízkor Ann Arborban három kannabisz termékeket értékesítő üzlet nyitotta kapuit felnőttkori felhasználásra szánt értékesítés apropójából. Ann Arbor a kannabisz gyógyszertárak gyűjtőhelye illetve itt kerül évente megrendezésre a Hash Bash rendezvény. Egyik ilyen cégnél nevezetesen az Exclusive Brandsnél több ezer ember állt a sorban az ünnepi megnyitót várva. Az első üzletet az állam két legismertebb aktivistája John Sinclair és Ryan Basore ütötte nyélbe, akik előre tekert füves cigiket vásároltak.

Sinclairt nagyjából 50 évvel ezelőtt két füves cigi birtoklása miatt tartóztatták le és ítélték el. Ennek következtében hadjáratot indított a rendszer ellen, aminek a csúcspontja a John Sinclair féle Gyülekezet a Szabadságért  volt ahol olyan fellépők is részt vettek mint John Lennon, Bob Seeger és Stevie Wonder. Sinclair nem töltötte le a teljes kiszabott időt, mondhatni korán elengedték és sikeresen harcolt az ügyében egészen az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságáig.

Ennyi harcot követően az öreg igazán fellélegezhetett miután 50 évet várt erre a napra. A vásárlást követően mosolyogva meg is jegyezte, hogy mindez csodálatos, de legjobban annak örülne, ha visszakaphatná az 1969-ben elkobzott füvét.

A sorok közt

Ez egy emlékezetes esemény mondták többen a sorban állók közül akik közt bőven akadtak olyanok akik már reggel 6 óta kint voltak. Sokuknak volt már ezidáig is orvosi kártyájuk, de ezt az eseményt akkor is kihagyhatatlannak minősítették, és úgy érezték, ott a helyem.

“Soha nem láttam olyat, hogy a kannabisz tönkreteszi valaki életét.” hangzott el egyes emberek szájából méltatlankodva az eddigi helyzeten és a sok gyógyszert illetően amire eddig rá voltak szorulva.

Néhányan a környező államokból is érkeztek, mivel elmondásuk szerint az ő otthonuk nem fogja olyan hamar fontolóra venni a legalizálást.

Az árak 15 és 20 dollár/gramm között mozogtak. Ez meglehet magasabb, mint a feketepiacon kapható áru illetve a gyógyszertárakban jelenleg is elérhető fajták, viszont hozzá kell tenni, hogy ezzel a kereskedelmet és a piacot is támogatja a vásárló, nem utolsó sorban az államot, mivel a termékek bőven tartalmaznak különböző adókat. Az egyes boltok kínálata különbözik, van ahol csak kivonatokat, meg virágzatot lehet  vásárolni, más helyeken viszont sokkal színesebb volt a felhozatal.

Az idők változnak

A  Rick Thompson a Michigan Cannabis Business Development Group tulaja egyik szórólapja az esemény nagyságát így jellemezte:

„Hogy mi legális az a pillanatnyi körülmények kérdése. Hogy mi az ami helyes a történelem erkölcsi normái határozzák meg. A rabszolgaság törvényes volt, az apartheid törvényes volt, a holokauszt törvényes volt, de mi úgy tekintünk Bikóra, Mandelára, Sojourner Truthra és Anne Frankre mint hősökre, akik nem engedelmeskedtek az átmeneti erkölcstelen törvényeknek. ”

“Ma hősöknek tartjuk azokat az embereket, akik ellenszegültek az igazságtalan michigani törvényeknek ami miatt akkoriban zsiványnak tartották őket.”

§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom