körülbelül 2 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabisz már nem probléma, de nálunk sajnos az. Támogass minket, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

A CBD tartalmú termékeket alapjába véve annak érdekében forgalmazzák, hogy segítsenek az ember jólétét korlátozó problémák szédületes sokaságán, viszont egy friss tanulmány szerint a gyümölcsök frissességének megőrzését is lassan felvehetjük erre a listába.

Igen, a nem bódító kannabinoid láthatóan segít az eper frissességének megtartásában – állapították meg a Dél-Floridai Egyetem kutatói.

A tanulmány – amit a Postharvest Biology and Technology folyóiratban fognak közzétenni – a CBD antimikrobiális hatásait tesztelte oly módon, hogy betakarítást követően az epret CBD olajjal vonták be. A kutatók azt szerették volna tudni, hogy ez „csökkenti-e a mikrobák szaporodását és meghosszabbítja-e az eltarthatósági időt”.

Amire rájöttek – “Az eper bevonása CBD olajjal meghosszabbítja az eltarthatóságát és csökkenti a mikrobák mennyiségét.”

“Az eper kinézetét és a rajta szaporodó mikróbák mennyiségét értékelték a tárolás előtt és alatt” – állítja a tanulmány kivonata. “A tanulmány eredményei rá mutattak, hogy a CBD olaj hatékonyan őrizte meg az eper friss kinézetét … a kezeletlen gyümölcshöz képest.”

Miután CBD-vel kezelték az epret jelentősen csökkent rajta a mikrobák jelenléte is, amik a gyümölcsökön természetesen vannak jelen, szemben azokkal az eprekkel, amiket nem kezeltek. Ez csökkentett penész- illetve élesztőképződéshez vezetett.

„A CBD olaj gátolta az élesztő és a penész szaporodását az epren. A CBD olajjal kezelt eprek általános minősége jobb volt, mint a nemkezelt gyümölcsöké.”

Míg a tanulmány az eperre összpontosított, az eredmények azt mutatják, hogy “a CBD olaj ígéretes lehet általában a friss termékek antimikrobiális kezelésére” – állapították meg a szerzők.

Vajon hatásos lehet a kannabisz a koronavírus ellen?

A meghosszabbított frissesség elérése érdekében a kutatók a kannabinoidokkal kezelt gyümölcsöt 1 Celsius fokon 8 napig és 10 Celsius fokon további 8 napig tárolták. Az eredmények azt mutatják, hogy “a CBD olajat potenciálisan otthon is használhatják a fogyasztók hatékony antimikrobiális kezelésként és meghosszabbíthatják ezáltal az eper eltarthatóságát” – írták.

A kannabidiol másik váratlan előnyét ez év során korábban közzétett külön kutatás emelte ki, nevezetesen a CBD-vel dúsított szájvíz hatékonyságát.

“A kannabinoidokkal (CBD/CBG) dúsított szájvíz egyéb természetes kulcsösszetevőkkel együtt ígéretes baktériumölő hatást mutatott in vitro a dentális plakk teljes tenyészthető aerob baktériumtartalmával szemben” – állítja a tanulmány. “A kannabinoidokkal dúsított szájvíz hatékonysága egyenlő vagy jobb, mint a standardnak számító 0,2% klórhexidin tartalmú termékeké.”

Az új eper-tanulmány kimondja, hogy a kannabisz vegyületre vonatkozó szövetségi előírások jelenlegi hiányosságai miatt “még mindig sok a bizonytalanság a CBD élelmiszer-adalékanyagként történő felhasználása, valamint a CBD élelmiszer-készítményekben történő felhasználásának tudománya és előnyei területén.”

Ez hamarosan megváltozhat, mivel az Élelmiszer‑ és gyógyszerfelügyelet (FDA) folytatja a vegyületre vonatkozó szabályok véglegesítését.

KENDERTÉR FACEBOOK

Vannak országok, ahol a kannabisz már nem probléma, de nálunk sajnos az. Ha tetszett a cikk, támogass minket adománnyal vagy vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT!
Vásárolok