Elon Musk úgy véli, hogy a CBD „kamu”, Joe Rogan viszont helyreigazítja
körülbelül 4 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabisz már nem probléma, de nálunk sajnos az. Támogass minket, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Elon Musk tudhat egy-két dolgot a rakétákról és az elektromos járművekről, de a Joe Rogan podcasterrel a héten készített interjú során viszont némi hiányosságról tanúskodott a kannabiszt illetően, mondván, hogy szerinte a CBD „kamu”. Ezek szerint mindent azért ő sem tudhat jól.

Ez nem azt jelenti, hogy azt gondolná, hogy a tudatmódosító hatással nem rendelkező kannabinoid valójában ne létezne. A technológiai vállalkozó inkább azt szerette volna jelezni, hogy úgy érzi, hogy a dolog túlzottan fel van fújva miközben “nem hat sehogy”. Rogannek viszont volt mint válaszolnia a kannabidiol előnyeiről válaszként.

Az eszmecsere azzal kezdődött, hogy Musk és Rogan felelevenített egy korábbi, 2018-as podcast-beszámolót, ahol a SpaceX és a Tesla vezérigazgatója beleszívott egy kannabiszos cigibe (amiről később azt állította, hogy soha nem tüdőzte le), ami nyomozást indított el a NASA repüléstechnikai vállalatnál a „munkahelyi biztonság”, és „ a drogmentes környezet” betartása miatt.

Rogan, aki tavaly átköltöztette podcast székhelyét Kaliforniából Texasba, megjegyezte, hogy új hazája még nem legalizálta a marihuánát, de „a CBD itt is legális.”

„A CBD nem hat sehogy. Vagy?” – mondta Musk. “Úgy vélem, hogy csak kamu.”

Hallgasd meg alább, ahogy Musk és Rogan a CBD témát tárgyalja ki, 50:00 körül:

Rogan rögtön felsorolta Musknak a CBD számos terápiás előnyét, amiket a tudományos irodalom egyre növekvő mennyisége is alátámaszt.

Az alábbiakban olvashatod az eszmecsere ezt követő részét:

JR: Nos, nem – nem, mindenképpen hatással van, például a gyulladásra.

EM: Tényleg?

JR: Igen, ez biztos.

EM: Nos, mennyi CBD-t kell bevenni, ahhoz, hogy a hatását észleljed?

JR: Fizikailag?

EM: Igen.

JR: Nos, fizikailag nem kell sokat bevenni. Fizikailag a CBD kiválóan alkalmazható ízületi gyulladástól szenvedők, fájó izmokkal és hasonló tünetekkel küzdők részéről. Ja, nem, a CBD határozottan bevált ezekre, de ami a pszichoaktív hatásokat illeti, nem igazán. Enyhíti az emberek szorongását.

EM: Oké.

JR: Segít az embereknek az alvásban, különösen akkor, ha olyan dolgokkal kombinálják, mint a melatonin, illetve tudod, ehhez hasonló dolgokkal. De nem készülsz be tőle. Ugyanakkor az emberek keverik a CBD-t THC-vel izomkrémek előállítása céljából, és ettől sem leszel kész, de növeli a krém hatékonyságát.

EM: Oké.

JR: Igen, van jó pár krém, amik nagyon jók, és az emberek szeretik, hogy van benne THC és CBD.

EM: Rendben, szóval van naptejed, vagy valami ilyesmid, úgy értem, hogy miért ne kevernéd egyszerűen hozzá?

JR: Miért ne? Nos, nagyszerű a fájdalom ellen.

EM: Egész nap fűszagod van.

JR: Ennek pont hogy nincs fűszaga.

EM: Nincs?

JR: Nem, nem – igaz némelyiknek mégis. Ez így van viszont minden szabályozatlan dologgal, igaz? Mint amikor a hippik készítik, mindig ez a probléma.

EM: Minőség-ellenőrzés.

JR: Igen, nincs minőség-ellenőrzés. Ez a probléma az ehető termékekkel is. Egy halom őrült készíti őket, kiagyalva ezeket és néhányról, hisz tudod, Chula Vista apartman, tényleg nem tudhatod mi van bennük.

Elon Musk kannabiszra utaló vicceket közölt, mikor részvényei elérték a 420 dolláros árfolyamot!

Lehet, hogy Musk nem egészen naprakész a CBD-vel kapcsolatban, de időnként szívesen játszik a kannabisz kultúra jelképeivel.

Amikor a Telsa részvényei például elérték a 420 dollárt, a Twitteren síró, nevető hangulatjelekkel válaszolt, és azt mondta: “Hű … a részvények nagyon ‘magasan’ vannak.”

Természetesen a 420 jelképe a kannabiszrajongók körében jól ismert, mivel ez a nem hivatalos kannabiszünnep, a 4/20. És Musk sem először viccelődött ezzel.

A milliárdos technológiai vállalkozó rendesen megégette a kezét az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettel (SEC) szemben 2018-ban, miután azt nyilatkozta, hogy fontolgatja a Tesla 420 dolláros részvény árfolyamon magántulajdonba vételét – SEC ezt „hamis és félrevezető” állításnak nevezte és ráadásul Musk ezt a szabályozók előzetes értesítése nélkül tette.

Rogan a maga részéről büszke kannabisz és pszichedelikum rajongó, egyszer például egy történetet osztott meg arról, hogyan lógott Dave Chappelle-vel, miközben a humorista psilocibin gombát evett, amit egy idegentől kapott.

borítókép forrása: marijuanamoment.net

KENDERTÉR FACEBOOK

Vannak országok, ahol a kannabisz már nem probléma, de nálunk sajnos az. Ha tetszett a cikk, támogass minket adománnyal vagy vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT!
Vásárolok