Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

A holland kannabisztermelők ez év júliusától, azaz holnaptól, fordulhatnak a holland kormányhoz azzal a kérelemmel, hogy legálisan szállíthassák a kannabiszt egyes közismert coffeeshop-ok számára, amelyekben a kannabisztartalmú termékek fogyasztása megengedett.

A kormány már 2018-ban engedélyezte a nagyszabású kísérletet, amin belül tíz település megkapta az engedélyt a kannabisz legális termesztéséhez. A kísérlet célja a legális kannabisz termesztésnek a szervezett bűnözésre, a közbiztonságra és a rendre, valamint az emberi egészségre gyakorolt ​​hatásainak mérése. „A kannabisztermesztési kísérletben részt venni kívánó pályázók 2020. július 1–28-ig jelentkezhetnek” – mondta az Egészségügyi Minisztérium sajtóközleményében.

A kormány jelezte, hogy körülbelül hat hónapba telik majd a tíz termelő szigorú kritériumok alapján történő kiválasztása. A projekt sikere érdekében a termelőknek legalább 6500 kg száraz kender előállítását kell biztosítaniuk tíz különféle kender fajtából.

Az Egészségügyi, valamint az Igazság- és Biztonságügyi Miniszterek e hónap elején levelet küldtek a Parlamentnek, amelyben aktualizálták a projekt állapotát.

A levélben a miniszterek rámutattak, hogy a részt vevő települések polgármestereit a múlt hónapban arról tájékoztatták, hogy joghatóságuk pénzügyi támogatásban részesül a kísérletben való részvételük költségeinek fedezésére.

Hollandiát lehagyják a kannabisz trendek

A termesztés-ellátási kísérlet legalább négy évig tart majd, azzal, hogy azt további 1,5 évvel meghosszabbítják ha szükséges. Egy független bizottság követi majd figyelemmel a kísérletet annak teljes időtartama alatt, és a vizsgálat végén értékelést készít.

A fő cél a szervezett bűnözés gyengítése, amely illegális anyagok előállítását és terjesztését eredményezi. Hollandia 1976-ban dekriminalizálta a kis mennyiségű – öt grammnál kevesebb – kannabisz értékesítését, és a jelenlegi törvény lehetővé teszi minden polgár számára, hogy legálisan termesszen öt kannabisznövényt személyes használatra. A kannabisz nagykereskedelmi termesztése és értékesítése azonban továbbra is tiltott, és a coffeeshop-pok több száz tulajdonosa arra kényszerül a mai napig, hogy az árut szervezett bűnözés útján szerezzék be. Ezután a tíz település coffeshopjai viszont kizárólag legális úton beszerzett termékeket árusíthatnak majd.

§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom