A kannabiszt már évezredek óta fogyasztják egészségügyi és táplálkozási céllal. Számos ősi civilizáció – a kínaiaktól a görögökig – feltüntette a kannabiszt a gyógyszerkönyveikben. Akkoriban senki sem kérdőjelezte meg, hogy hogyan és miért enyhíti a kannabisz a fájdalmakat és nyugtatja meg a szellemet. Hasznos szövetséges volt és ez volt a legfontosabb.
Na de ugorjunk kicsit előre, a 21. századra. Manapság a tudósok nem csak a kannabisz molekuláris összetételét próbálják megérteni, hanem azt is, hogy hogyan hat a testünk komplex biológiai rendszereinek hálózatára. Sok izgalmas felfedezés ellenére még mindig viszonylag keveset tudunk, különösen a kannabisz és az immunrendszer közötti kölcsönhatásokról.
Egyes tanulmányok azt sugallják, hogy a kannabinoidok, mint például a CBD és a THC immunszuppresszánsok, ami megmagyarázza az orvosi kannabiszhasználók által tapasztalt enyhülést autoimmun betegségek és krónikus gyulladások esetén. Megint más tanulmányok azt állapították meg, hogy a kannabisz rendszeres használata növelheti a fehérvérsejtek mennyiségét olyan immunhiányos rendellenességek esetén, mint például a HIV, ami viszont inkább arra utal, hogy serkenti az immunrendszert.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a kannabisz hatásait elsősorban az endokannabinoid rendszer közvetíti, amely a tudósok álláspontja szerint kölcsönhatásban van minden biológiai aktivitással, ideértve az immunrendszert is.
A lényeg, hogy még sok minden vár felfedezésre azzal kapcsolatosan, hogy a kannabisz hogyan befolyásolja az immunrendszerünket.
BioBloom Bio CBD Olaj NaturalONE
1%
100mg, 300mg
0,2%
Teljes spektrum
7.000 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj NaturalSIX
6%
600mg, 1800mg
0,2%
Teljes spektrum
31.200 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj NaturalFOUR
4%
400mg, 1200mg
0,2%
Teljes spektrum
22.100 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj NaturalEIGHT
8%
800mg, 2400mg
0,2%
Teljes spektrum
40.300 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj NaturalTEN
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
54.000 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj 20% BOOSTED
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
75.011 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj 13% Premium
13%
1300mg
0,2%
Teljes spektrum
Az immunrendszerünk áttekintése
Szervezetünk folyamatosan ki van téve fertőző betegségeknek, baktériumoknak és vírusoknak (antigéneknek), és mindegyiknek csak az a szándéka, hogy megnehezítse életünket és pusztítást végezzen. Beépített védekező rendszer hiányában, aminek a feladata ezeket a betolakodókat megfékezni, öt percig sem élnénk ezen a bolygón. Hála Istennek van egy immunrendszerünk: a sejtek, szövetek és szervek komplex hálózata, amely katonai pontossággal üzemel annak érdekében, hogy minket egészségesen tartson.
Az immunrendszer arzenáljának kulcsszereplői a fehérvérsejtek vagy leukociták, amelyek felkutatják és elpusztítják a nem kívánt látogatókat. A leukocitákat két csoportra lehet osztani: 1) limfociták (B-sejtek és T-sejtek), amelyek elpusztítják az antigéneket és segítenek a testnek emlékezni a korábbi támadókra; és 2) fagociták, amelyek elnyelik és semlegesítik az idegen betolakodókat.
Sokan tisztában vagyunk a T-sejtekkel, mivel a HIV-vírussal kapcsolják őket össze, ami megsemmisíti őket; Ez teszi a HIV-betegeket érzékennyé az általában ártalmatlan fertőzésekkel szemben.
Immunrendszerünk kulcsszerepet játszik a testünkben megjelenő hibás sejtek felismerésében, és az apoptózis vagy a sejthalál segítségével biztosítja, hogy ezek a sejtek ne növekedhessenek tovább majd válhassanak daganatokká.
A beteg sejtek elpusztítása az egészséges, működő immunrendszer kritikus eleme, amely fenntartja a növekedés és a halál közti törékeny egyensúlyt. Ha például túl magas a sejthalálozás, autoimmun betegségről beszélünk, míg ha túl alacsony a sejthalálozás, akkor ez tökéletes környezetet teremt a rák kialakulásának és terjedésének.
Az endokannabinoid rendszer és az immunrendszer
Az optimálisan működő immunrendszer egy összetett egyensúlyozó mechanizmust feltételez, amely a testünk immunsejtjei, szövetei és szervei közti folyamatos kommunikáción alapul. Az 1990-es években az endokannabinoid rendszer (ECS) felfedezésével a tudósok a kirakós egy másik kulcsfontosságú elmére bukkantak.
Az endokannabinoid rendszer két fő G-protein kapcsolt receptort (CB1 és CB2) tartalmaz, továbbá az endokannabinoidokként ismert endogén ligandumokat (anandamid és 2-AG), valamint az endokannabinoidjainkat szállító fehérjéket és az enzimeket, amelyek lebontják ezeket a testünkben.
Az endokannabinoidokat igény szerint állítja elő a szervezetünk, visszafelé haladnak a kémiai szinapszison és modulálják a sejt aktivitását. Ez részben magyarázatot ad arra, hogy az ECS-t miért nevezik homeosztatikus szabályozónak, ugyanis folyamatosan a biológiai egyensúly állapotának fenntartásán dolgozik.
Az ECS számos fiziológiai folyamatot szabályoz, beleértve az immunfunkciót és a gyulladást. Mind a CB1, mind a CB2 receptorok megtalálhatók az immunsejteken, habár itt 10-100-szor is több a CB2 receptor, mint a CB1. Az endokannabinoidok az immunsejtekre közvetlenül a CB2 receptoron keresztül hatnak.
A CB2 receptor aktiválása gyulladásgátló hatást fejt ki, és ezért az autoimmun rendellenességek és a neurodegeneratív betegségek terápiás célpontja. Tanulmányok azonban rámutatnak, hogy az ECS immunszuppresszáns aktivitása átmeneti jellegű, és fertőzés jelenlétében szükség esetén felülírható.
A tudósok már tudják, hogy a növényi kannabinoidok, például a tetrahidrokannabinol (THC) és a kannabidiol (CBD) azáltal befolyásolják az egészségünket, hogy különböző módon kölcsönhatásba lépnek az endokannabinoid rendszerrel. Ezért ésszerű arra következtetni, hogy az orvosi kannabisz fogyasztása közvetlenül befolyásolja immunrendszerünket is. A kutatók azonban azon vannak, hogy pontosan megértsék hogyan.
Marry Jane CBD MCT Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
49.650 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
132.445 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT light Olaj 5%
5%
500mg, 1500mg
0%
Széles spektrum
29.430 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
74.490 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 20%
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
99.330 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 5%
5%
500mg, 1500mg
0,2%
Teljes spektrum
26.740 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
74.490 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
49.650 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT light Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0%
Széles spektrum
56.430 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT Olaj 5%
5%
500mg, 1500mg
0,2%
Teljes spektrum
26.740 Ft - 30ml
Kannabisz és az immunredszer
Ha a kannabiszról beszélünk, akkor több mint 400 különböző molekuláról beszélünk. Ide tartoznak a gyakran vizsgált kannabinoidok, mint például a THC és a CBD, továbbá több mint 100 kevésbé ismert kannabinoid, több tucat terpén és egy sor flavonoid – ezek aránya a szóban forgó kannabisz törzstől függően változik.
Noha a legtöbb kutatást az egyes kannabinoidokkal kapcsolatosan végezték el, legfőképp a THC-vel és a CBD-vel, ha komoly következtetéseket keresünk az immunrendszerre gyakorolt hatásukról, mindent újra kell gondolni.
A THC és a CBD voltak a kutatások nagy részének középpontjai. A THC kötődik a CB2 receptorhoz, aminek gyulladásgátló hatása van, és aktiválja azt. Ez arra utal, hogy a THC immunszuppresszáns. Ennek megfelelően úgy vélik, hogy a THC ígéretesen alkalmazható olyan autoimmun betegségek kezelésére, mint például a Crohn-betegség és a sclerosis multiplex. A CBD-t – annak ellenére, hogy csak minimálisan kötődik, ha egyáltalán a kannabinoid receptorokhoz, mégis – immunszuppresszánsnak tekintik, mivel csökkenti a citokintermelést és gátolja a T-sejt funkciót.
Ez viszont a történet csupán egyik része. Egy új kutatási hullám ugyanis arra mutat rá, hogy a kannabinoidok adaptív, immunmoduláló hatással is bírnak, az eddig tárgyalt immunszuppresszív hatásuk ellenére.
Kannabisz és HIV
Az orvosi kannabisz jól bevált palliatív kezelés a HIV fertőzöttek számára, köszönhetően a növény azon tulajdonságának, hogy képes csökkenteni a szorongást, javítani az étvágyat és enyhíteni a fájdalmakat. A legfrissebb kutatások azonban a THC szerepét még inkább kiemelik, és azt sugallják, hogy valójában fel tudja pörgetni az immunrendszert, javítva ezzel a betegség kimenetelét.
A kezdetben egy preklinikai kutatás megerősítette azt az álláspontot, hogy a THC immunszuppresszáns HIV esetében, ezzel növelve a vírusterhelést és súlyosbítva a betegséget. Egy ennél frissebb kutatás azonban immunstimuláló hatásokról számol be.
A Lousiana Állami Egyetem tudósai által végzett 2011. évi tanulmány meglepő eredményeket tárt fel, amikor a majmoknak THC-t adtak 28 nappal az SIV fertőzés (a vírus simiai változata) beadását megelőzően. Úgy tűnt, hogy a THC valamilyen védőhatással rendelkezik, meghosszabbítja a majmok életét és csökkenti a vírus által okozott terhelést.
Ugyanazon csapat 2014-ben végzett további kutatása egy lépéssel tovább vitte ezeket az eredményeket. A majmoknak ezúttal tizenhét hónapig adtak THC-t a SIV fertőzés beadását megelőzően. Nem csak a T-sejtek számának emelkedése és a vírus által okozott terhelés csökkenése volt tapasztalható, hanem úgy tűnt, hogy a THC megvédi a majmokat a vírus által általában okozott bélkárosodással szemben.
Ezeket az izgalmas eredményeket az embereken is megismételték. A virginiai és floridai egyetemek kutatói által készített tanulmányban a CD4 és CD8 fehérvérsejtek számát hasonlították össze 95 HIV betegtől vett mintában, akik közül néhány krónikus kannabiszhasználó volt. A tudósok azt fedezték fel, hogy mindkét típusú fehérvérsejt szintje magasabb volt a kannabiszfogyasztó betegek esetében, ami arra utal, hogy immunrendszerüket a növény megerősítette.
BioBloom Bio CBD Olaj NaturalSIX
6%
600mg, 1800mg
0,2%
Teljes spektrum
31.200 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj NaturalONE
1%
100mg, 300mg
0,2%
Teljes spektrum
7.000 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj 20% BOOSTED
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
75.011 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj NaturalTEN
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
54.000 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj NaturalEIGHT
8%
800mg, 2400mg
0,2%
Teljes spektrum
40.300 Ft - 30ml
Cannatural CBD olaj 12,6%
1890mg, 3780mg
0,2%
Teljes spektrum
52.182 Ft - 30ml
BioBloom Bio CBD Olaj NaturalFOUR
4%
400mg, 1200mg
0,2%
Teljes spektrum
22.100 Ft - 30ml
Cannatural CBD olaj 6,3%
945mg, 1890mg
0,2%
Teljes spektrum
28.990 Ft - 30ml
Kannabisz, rák és az immunrendszer
A rák az életünk bizonyos pontján valószínűleg kettőnk egyikét érinti majd. Nincs olyan egyértelmű törvény, hogy miért üti fel a fejét, de a legtöbb rák ugyanazon mechanizmuson osztozik.
Immunrendszerünk úgy van alkotva, hogy észlelje a selejtes sejteket, és olyan mechanizmusok segítségével, mint az apoptózis küszöböli ki azokat a sejteket, amik daganatokká válhatnak. Sajnos a rákos sejtek túljárhatnak az immunrendszerünk eszén úgy, hogy az a javukat szolgálja.
Esther Martinez, a madridi Complutense Egyetem kannabinoid kutatója egyfajta kereszt kommunikációt írt le a rákos sejtek és az immunrendszer között. “Amikor a daganat az immunsejtekkel ‘beszélget’, akkor visszafordítja a jelet” – mondta. „Szóval ez olyasmit jelent, mint hogy ‘itt vagyok, és most azt akarom, hogy nekem dolgozz.’ És ahelyett, hogy megtámadná a daganatokat, túlélést támogató jeleket sugároz, így a rák körül kialakuló immunrendszer változáson megy át. A daganatok képesek kikapcsolni az immunrendszert.”
Ha az immunrendszer fegyvertelen, a rákos sejtek ellenőrizetlenül növekednek. Egész mostanáig az egyetlen fegyverünk a rák ellen olyan kezelés volt, mint a kemoterápia, amely nemcsak a rákos sejteket, hanem a gyorsan növekvő, egészséges sejteket is elpusztítja.
Nem meglepő tehát, hogy óriási izgalom övezi a kannabisz növény, különösen a THC és a CBD tumorellenes tulajdonságait. Valójában Esther kollégái, Manuel Guzman és Cristina Sanchez a Complutense Egyetemen nyitották meg az utat a kannabinoidok rákellenes hatásainak vizsgálata előtt, ami elsősorban, de nem kizárólag az apoptózis révén valósul meg.
Ugyanakkor nagyon keveset tudunk az immunrendszer és a kannabinoidok kapcsolatáról ezekben a folyamatokban. Ennek egyik oka az, hogy sok preklinikai vizsgálatban immunszuppresszált egerekbe oltott humán daganatokat használnak annak érdekében, hogy elkerüljék a rágcsáló-gazdaszervezetek általi elutasítást.
Mindössze néhány vizsgálat létezik immunkompetens egerek felhasználásával, például Dr. Wai Liu 2014. évi jelentése, amely a THC és a CBD hatását vizsgálta agydaganatra, sugárterápiával kombinálva. Dr. Liu, a londoni székhelyű kutató és kannabinoid tudós szerint nemcsak a daganatok csökkentek szignifikánsan, hanem csak kevés vagy semmilyen immunszuppresszió nem volt tapasztalható a vizsgálatok során.
Ez üdvözlendő hír, mivel a kannabinoidok apoptózist okozhatnak a limfocita sejtekben is, ezáltal elnyomva az immunrendszert. A kannabinoidok azon képessége, hogy elnyomják vagy erősítsék az immunrendszert, hitelessé teszi azt az elképzelést, miszerint az endokannabinoid rendszer részt vesz az immunmodulációban, Dr. Liu elmondása alapján: „Gyanítom, hogy a kannabinoidok kétélű fegyverként működnek azáltal, hogy 1) közvetlen gyilkolják vagy 2) fokozzák az immunitást azon immunsejtek elnyomása által, amelyek visszatartják az immunalapú gyilkos sejteket.”
Marry Jane CBD MCT light Olaj 5%
5%
500mg, 1500mg
0%
Széles spektrum
29.430 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
132.445 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT Olaj 5%
5%
500mg, 1500mg
0,2%
Teljes spektrum
26.740 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 20%
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
99.330 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
74.490 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT Olaj 20%
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
99.330 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 5%
5%
500mg, 1500mg
0,2%
Teljes spektrum
26.740 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
132.445 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
74.490 Ft - 30ml
Immunterápia a rák ellen
A kannabinoidok és az immunrendszer közötti kölcsönhatás bizonytalansága kétségeket vet fel az orvosi kannabisz immunterápia során történő alkalmazásával kapcsolatban. A jövőkor csodás rákkezelésének kikiáltott immunterápia újraképezi a fehérvérsejteket, hogy felismerjék és megöljék a testben található rákos sejteket. Eddig azonban csak egy tanulmány foglalkozott azzal, hogy a kannabinoidok hogyan befolyásolhatják ezt a folyamatot – és az eredmények problémákat vetettek fel.
Az Izraelben, Haifában található Rambam Medical Center-ben végzett, Nivolumab immunterápiás gyógyszer alkalmazása mellett orvosi kannabiszt szedő rákos betegek 50%-kal rosszabb eredményeket értek el, mint az önálló immunterápiában részesült betegek. Furcsamód, a magas THC tartalmú orvosi kannabiszt szedő betegek jobban reagáltak az immunterápiára, mint az alacsony THC tartalmú terméket szedők. A betegek általános túlélési arányában nem volt szignifikáns változás.
Vannak ugyanakkor anekdotikus jelentések kaliforniai rákos betegektől, akik szerint használt nekik az immunterápia és az alacsony dózisú, CBD-ben gazdag, kannabiszolaj vegyes kezelése, orvosi felügyelet mellett. Ezenkívül egy kicsi, de növekvő preklinikai adatok halmaza azt sugallja, hogy a CBD és a THC kombinálása a hagyományos kemoterápiával és sugárterheléssel erős szinergikus hatást fejt ki a rákellenes kezelés során. Ezeket a megállapításokat viszont emberi kísérletekben nem sikerült megismételni.
Annak ellenére, hogy a kannabinoidok és az immunterápia kapcsolata nem egyértelmű a tudományos adatok túlnyomó többsége azt sugallja, hogy itt az ideje elhagyni a régi és félrevezető immunszuppresszáns jelölést, és elfogadni azt az elképzelést, hogy a kannabinoidok kétirányú immunmodulátorok. Ezt tapasztalta gyakorlata során Dr. Mariano Garcia de Palau, a spanyol kannabisz orvos és a Spanyol Orvosi Kannabisz Megfigyelő Intézet tagja.
“Úgy vélem, hogy a kannabisz immunszuppresszív, immuntúlműködés esetén,” – mondja Dr. Garcia de Palau – “de alapesetben szabályozza és korrigálja az immunrendszert. Valójában azt mondhatjuk, hogy úgy működik, mint az endokannabinoid rendszer, ami egyensúlyt teremt a szervezetben. ”
Marry Jane CBD Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
49.650 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
74.490 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
132.445 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
132.445 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT light Olaj 5%
5%
500mg, 1500mg
0%
Széles spektrum
29.430 Ft - 30ml
Marry Jane CBD Olaj 5%
5%
500mg, 1500mg
0,2%
Teljes spektrum
26.740 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT Olaj 5%
5%
500mg, 1500mg
0,2%
Teljes spektrum
26.740 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT Olaj 20%
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
99.330 Ft - 30ml
Marry Jane CBD MCT light Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0%
Széles spektrum
56.430 Ft - 30ml