körülbelül 1 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

❗️A New York városi rendőrség (NYPD) munkatársai erőszakosan támadtak rá egy brooklyni emberre azért, mert füves cigit szívott a parkban.😱

Több mint másfél évvel ezelőtt az NYPD bejelentette, hogy abbahagyja a kis mennyiségű kannabisz miatti letartóztatásokat, és helyette polgári bírósági idézéssel bünteti a nyilvánosan füvet fogyasztókat. Ezen a héten indokolatlan rendőri erőszak alkalmazása által a NYPD bebizonyította, hogy nem hagyott alább a kannabiszfogyasztók üldöztetésével.

Gayle (a sértett) számára az a gondolat, hogy nyolc rendőr támad rá egy füves cigi miatt, legalább annyira sértőnek számított, mint maga az ellene elkövetett erőszak.

“Soha nem csináltam semmi hülyeséget, pontosan tudom, hogyan működnek ezek a dolgok. Nem juttatnám magam bajba” nyilatkozta Gayle. “Ez őrület, de nem igazán lepődtem meg. Arra gondoltam mindig, hogy ilyen velem nem fog megtörténni.”

A videót készítő nő a következőket írta a tweetjében: Hazafele mentem a munkából, mikor egy álruhás rendőr fogta ezt az embert. A srác kérte a zsarut, hogy azonosítsa magát, de ő figyelmen kívül hagyta ezt. Megkérdezte, hogy milyen bűncselekményt követett el, de a rendőr ezt is figyelmen kívül hagyta. Kihúztam a telefonomat. Hallhatja a srác sikoltozását: „Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen velem megtörténhet.”

Most akkor ki a bűnöző? Mindaz aki támogatja az ilyen fajta erőszakot!

Twitter

§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom