körülbelül 1 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

😂😂😂

Egy komédiába illő jelenet folyományaként fenyeget börtönbüntetés egy 21 éves kelet-szlovákiai fiatalembert.

A szóban forgó 21 éves srác nem talált haza egy átmulatott este után, és véletlenül egy idegen családi ház bejáratán kezdett el dörömbölni. Miután senki nem nyitott neki ajtót, nem idegeskedett, ott helyben lefeküdt a lépcsőkre, és álomba szenderült. Miután felébredt, megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag levetett magáról pár ruhadarabot, és kipihenten távozott.

Miután a ház tulajdonosa, egy hölgy másnap megtalálta az otthagyott göncöket, értesítette a rendőrséget, akik átvizsgálták a ruhákat – azok valamelyikében pedig egy zöld növényi származékot tartalmazó zacskót találtak.

“A szakértői vizsgálat eredménye szerint 0,31 gramm marihuánáról , tehát tiltott tudatmódosító szerről van szó”

– közölte a TASR hírügynökséggel Jana Ligdayová rendőrségi szóvivő. A rendőrségnek végül sikerült kinyomoznia a fiatalember kilétét.

Tiltott tudatmódosító szerek előállítása, birtoklása és kereskedelme miatt indult büntetőeljárás a 21 éves elkövető ellen, akit emiatt két évig terjedő szabadságvesztés fenyeget.

forrás:

Idegen lábtörlőn aludt el a fiatal srác, amikor pedig felébredt, ott felejtette a marihuánáját

Idegen lábtörlőn aludt el a fiatal srác, amikor pedig felébredt, ott felejtette a marihuánáját

§ THIS IS A SHARED CONTENT! We take no responsibility for the legality of the text and images of content from external sources appearing on our site. If you feel that the content violates any copyright, please contact us so that we can remedy the violation and remove the content. – EZ EGY MEGOSZTOTT TARTALOM! Az oldalunkon megjelenő külső forrásból származó tartalom szövegének, képeinek jogszerűségéért felelősséget nem vállalunk. Ha úgy érzed, hogy a tartalom szerzői jogokat sért kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy a jogsértést orvosolni tudjuk, és a tartalmat eltávolíthassuk.
§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom