körülbelül 1 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

Kenderből épült társasházak az építészek szerint hatalmasat fognak növekedni

Kendertégla blokkok jelentik a helyi építkezés alapját
Egy környezettudatos kenderépítész álma, hogy a helyben megtermelt kendert a helyi gyárakban dolgozzák fel. A helyi mész keverékét használják, hogy a végén az kender épületeket, társasházakat a helyi szakemberek segítségével építsék fel.

Pugliában, ami az olaszországi „csizma” sarka, ez az álom úgy néz ki megvalósul. Ugyanis itt a kenderben érdekelt építészek összefogtak, így lerövidítették a szállítási láncot. Vagyis kenderbetont szállítanak Case nel verde-ben most épülő, 24 lakásos társasházi projekthez.

A közeli kenderföldektől a helyi feldolgozó központon át, egészen az építkezésig az anyag legfeljebb 100 kilométert (60 mérföld) tehet meg. Ennek következtében csökkennek a költségek, és alacsony lesz a széndioxid-kibocsátás is. Ez azt is jelenti, hogy amint a kenderbeton építés iránti kereslet még jobban megnő a régióban, a regeneratív helyi körforgásos gazdaság révén az igény, gyorsan és egyszerűen kielégíthető.

OLVASS TOVÁBB

Kenderből-Kenderbetonból Épülnek Társasházak « Kenderhazepites.hu

Kenderből-Kenderbetonból Épülnek Társasházak « Kenderhazepites.hu

§ THIS IS A SHARED CONTENT! We take no responsibility for the legality of the text and images of content from external sources appearing on our site. If you feel that the content violates any copyright, please contact us so that we can remedy the violation and remove the content. – EZ EGY MEGOSZTOTT TARTALOM! Az oldalunkon megjelenő külső forrásból származó tartalom szövegének, képeinek jogszerűségéért felelősséget nem vállalunk. Ha úgy érzed, hogy a tartalom szerzői jogokat sért kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy a jogsértést orvosolni tudjuk, és a tartalmat eltávolíthassuk.
§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom