Európában pillanatnyilag a Németek és a Csehek azok, akikről elmondható, hogy komolyan veszik a kannabisz kérdéskörét és a széles körben érintett lakosaik sorsát. Míg Csehországban a törvénytervezet elkészítésén szorgoskodnak, és ehhez egy komoly hatástanulmányt is elvégeztettek, addig a németek már továbbították is a kész tervezetet az Európai Bizottság felé. Mindeközben Amerikában ismét lehetőségük lett a választó állampolgároknak, annak rendje és módja szerint egy egészséges demokráciákban, hogy szavazzanak a kannabisz rekreációs szintű legalizálás kérdésében, és bár Észak-Dakotában, Dél-Dakotában és Arkansasban a szavazók nemmel választottak, több államban is komoly változások történtek. Nézzük a legkomolyabbakat.
A marylandi Yes on 4
November 8-án a marylandi szavazók döntő többsége igennel szavazott a 4. kérdésre, ami a kannabisz legalizálását érintette. A kezdeményezés a marylandi alkotmányt a XX. cikkel egészíti ki, amely 2023 július 1-jét követően engedélyezi a kannabisz birtoklását és fogyasztását 21 évesnél idősebb felnőttek számára. A módosítás arra is kötelezi a marylandi közgyűlést, hogy „gondoskodjon a kannabisz használatáról, terjesztéséről, birtoklásáról, szabályozásáról és adóztatásáról az államon belül”.
Egyúttal a House Bill 837 néven ismert társtörvény is hatályba lépett, amely alapján legfeljebb 1,5 uncia kannabisz virágzat és 10 gramm koncentrátum birtoklása 2023. január 1. követően azonnal dekriminalizálódik, és 2023. június 30.-át követően válik teljesen legálissá. A törvényjavaslat lehetővé teszi a lakosok számára, hogy két kannabisznövényt termesszenek otthon, és azonnal mindenkinek törli a kannabisszal kapcsolatos bűnügyi nyilvántartását, amennyiben bűncselekményük a 4. kérdés és a HB-837 értelmében többé nem minősül bűnténynek. Továbbá a rendelet lehetővé teszi a Cannabis Business Assistance Fund (a kisebbségi és női tulajdonú kannabisz-üzletágak támogatására nyitott alap) valamint a Cannabis Public Health Fund (jogalkotók és más fontos iparági tagok csoportját támogató alap, akik a fiatalokra gyakorolt hatásokról szóló tanulmányok, adatszolgáltatások, népegészségügyi kampányok stb. alapján változásokat foganatosítanak) létrehozását.

India Folyékony Kenderszappan 300ml
India Cosmetics

Reakiro Renew & Protect CBD arcápoló olaj 300mg (30ml)
300mg
30ml
Reakiro

Weedness Ato Védőkrém Száraz Ekcémás Bőrre 1000 mg CBD 250ml
Weedness
1000mg
A kezdeményezést a „Yes on 4” kampány vezette, amelynek elnöke az egykori NFL-sportoló, Eugene Monroe. A kezdeményezés sikere olyan adományozóknak is betudható, mint a SunMed Growers, a Trulieve Medical Cannabis Dispensary, a Curio Wellness, a Marihuana Policy Project és a Green Thumb Industries.
Csehországban 2024 januárjáig legalizálni szeretnék a kannabisz teljeskörű felhasználását
Missouri a Győzzél Meg Állam
A Győzzél Meg Állam (Show Me State) lakosai szintén döntő többségben szavaztak igennel november 8-án a 3. módosítás kapcsán a rekreációs célú kannabisz legalizálásáról. A Missouri alkotmányt ezt követően úgy módosítják, hogy lehetővé tegye a kannabisz értékesítését, birtoklását, fogyasztását, szállítását és előállítását. Ezenkívül bárki, akit nem erőszakos kannabisz-bűncselekmény miatt ítéltek el, szabadul a börtönből, és törölve lesz a bűnügyi nyilvántartásból.
A módosítás a kannabiszra kivetett 6 százalékos adót is bevezeti, amelyet a veteránok gyógykezelésére, a kábítószerfüggőségek kezelésére és a védőnők rendszerének finanszírozására fordítanak. (Az önkormányzatok legfeljebb 3 százalékos forgalmi adót vethetnek ki)
A legalizálási kampányt a Legal MO 2022 vezette, amely 5,6 millió dollárt gyűjtött össze, hogy támogassa a legalizálást Missouri államban. A kampány szerint az előrejelzések fényében az éves kannabisz-értékesítésből származó bevétel elérheti a 40,8 millió dollárt, amiből a helyi önkormányzatok legalább 13,8 millió dollárt kapnának.
A lakosoknak legfeljebb hat virágzó, hat nem virágzó kannabisz növényük és hat klónjuk lehet, feltéve, hogy termesztőként regisztrálják magukat az államnál. A növények mindaddig törvényesen tarthatók, amíg azokat a lakosok lakóhelyükön, vagy zárt helyen tartják. Ha viszont a nyilvánosság előtt látható módon vannak termesztve, a termelőket akár 250 dollárra büntethetik és növényeiket el is kobozhatják.

CANNEXOL Gold CBD aromaolaj 15%
15%
1500mg
0%

PharmaHemp CBD olaj 5% (10ml)
5%
500mg
0,2%
Teljes spektrum

MediCBD Thrive CBD olaj 30% (10 ml)
30%
3000mg
0,2%
Teljes spektrum
CANNEXOL CBD aromaolaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
48.711 Ft - 30ml

Reakiro Forte 500mg nano CBD olaj Bone and Joint 15ml
500mg
3,3%
0%
Izolátum

INDIA 5% broad CBD olaj 10ml
5%
500mg
0%
Széles spektrum

Meliora 40% CBD olaj 10ml
40%
4000mg
0,2%
Teljes spektrum

PharmaHemp CBD olaj 6,6% Premium (10ml)
6,6%
660mg
0,2%
Teljes spektrum

Reakiro 10% CBD olaj 10ml
10%
1000mg
0,2%
Teljes spektrum



















orvosikannabisz.info