Újabb bizonyíték, hogy a kannabisz a gyógyászatban működik - folyamatosan rekordokat dönt a kezelt betegek száma Csehországban
körülbelül 2 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

Az cseh Állami Orvosi ​​felhasználású Kannabisz Ügynökség (SAKL) legfrissebb statisztikái szerint az áprilisi enyhe csökkenés után májusban majd júniusban rekordmennyiségű kannabisz került forgalomba.

Az utolsó két hónapban összességében több mint tizenhárom kilogramm szárazanyag volt kiadva havi szinten. Az egyedi betegek száma is rekordot döntött májusban, mintegy 160-nal volt több orvosi kannabisszal kezelt beteg, mint a korábbi márciusi maximum, így összesen 1973 beteget láttak el kannabisszal májusban. Új rekordot döntött a kiadott receptek száma is, amit 2401 darabra becsültek. A grafikonokot tisztán látszódik, hogy az egyetlen “stagnáló” elem az orvosok száma. Májusban mindössze 150 egyedi orvos volt, akik orvosi kannabiszt írtak fel. Márciusban még például 153-an voltak, de júniusra ez a szám is javult egy kicsit, hiszen már 156 orvos volt, akik orvosi kannabiszt írtak fel betegeiknek.

Újabb bizonyíték, hogy a kannabisz a gyógyászatban működik
Kiadott orvosi kannabisz receptek száma 2022
Újabb bizonyíték, hogy a kannabisz a gyógyászatban működik
Orvosi kannabiszt felíró egyedi orvosok száma 2022

Az orvosi kannabiszra kiadott receptek száma évente 400%-kal nő Csehországban

Újabb bizonyíték, hogy a kannabisz a gyógyászatban működik
Kiadott orvosi kannabisz mennyisége 2022
Újabb bizonyíték, hogy a kannabisz a gyógyászatban működik
Orvosi kannabisszal kezelt egyedi betegek száma 2022

A 2022-es eddigi adatok alapján a kiadott mennyiségek és kezelt páciensek folyamatosan növekvő száma, könnyen előre látható, hogy a növekedés nem állt meg és éves viszonylatban ezek az adatok tovább fognak nőni. A 2021-es januári kiadott szárazanyag mennyiség 7273 gramm körülmozgott addig a decemberi adat 9989 grammot mutat, míg a 2022-es júniusi adat már szinte az előző év januári adat duplájának felel meg, azaz összesen 13691 grammnak. A kezelt betegek terén is hasonló a tendencia míg 2021 januárjában hivatalosan 1173-om beteget kezeltek orvosi kannabisszal, addig ez a szám 2021 decemberig 1496-ra nőt, majd 2022 júniusában 1961 lett.

Újabb bizonyíték, hogy a kannabisz a gyógyászatban működik
Orvosi kannabisz fogyasztása Csehországban éves szinten

Tisztán látható tehát, hogy a gyógyszert felíró orvosok száma némileg stagnál ugyan, viszont azt is láthatjuk, hogy azok az orvosok, akik aktívan írnak fel kannabiszt a pácienseiknek, egyre nagyobb mennyiségben teszik ezt, és hogy a kannabiszhoz forduló betegek száma is folyamatosan növekszik. Nehéz lenne egyértelműbb bizonyítékot találnunk arra, hogy a kannabisszal történő kezelések működnek és segítenek a rászorulókon.


§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom