A Grease sztárja Olivia Newton-John saját kannabiszt termeszt a rákja kezelésére
körülbelül 3 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

A Grease, magyarul pomádé, sztárja, ismert színész és énekes kannabiszt használ a rákból való felépülés érdekében.

Olivia Newton-John nemrégiben nyíltan beszélt róla, hogy orvosi kannabiszt és növényi eredetű gyógymódokat használ a negyedik stádiumú rák elleni küzdelemben.

A Grease-csillagnak, aki először 1992-ben, majd 2013-ban ismét megküzdött az emlőrákkal, 2017-ben azt mondták, hogy a betegsége visszatért. A rák átterjedt a csontjaira, aminek következtében a medencéje és a csípője eltört.

Olivia azonban az egészségügyi nehézségei ellenére továbbra is abban reménykedik, hogy ismét leküzdi a betegséget. Úgy véli, a felépülés útját a pozitív gondolkodásmódja és a természet apró segítője egyengetik.

A Closer-nek adott interjúban Olivia arról beszélt, hogyan használ kannabiszt és gyógynövényes tinktúrákat a gyógyuláshoz. “Nagyon sok gyógynövényt fogyasztok. És az elmúlt 10 évben pedig kannabiszt használtam. A férjem tinktúrákat készít nekem, amelyek rendkívüli módon segítenek a fájdalom, gyulladás, alvás és szorongás esetén. Szeretném mindezt kutatni, és megtudni, mi történik a háttérben, mert jól érzem magam.”

A Grease sztárja Olivia Newton-John saját kannabiszt termeszt a rákja kezelésére
John Easterling Olivia férje a kannabisz rengetegben forrás: communitynewspapers.com

Olivia a rákkezelés során mindig is őszinte volt az orvosi kannabisz használatával kapcsolatban. Kannabisz-keveréket fogyasztott, hogy megkönnyítse a kemoterápia súlyos mellékhatásait, beleértve a fájdalmat, a fáradtságot és a stresszt. Férje, John Easterling, növénykutató és egy kannabisz-technológiai cég alapítója készítette a készítményt.

“Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy csodálatos férfihoz mentem hozzá, aki egy füvesember és nagy tudással rendelkezik” – mondta Olivia az év elején a People-nek. – “Most orvosi kannabiszt termeszt számomra, és ez mindeddig csodálatos volt. Minden téren segít nekem.”

A kannabiszhasználat nem csak gyógyítja, hanem meg is előzheti a rákot, mutat rá egy új kutatás.

A népszerű növényi gyógymód segítségével Olivia csökkenteni tudta a hagyományos orvosságait és továbbra is uralni tudja krónikus fájdalmait. “A kannabisz használata által teljesen le tudtam magam szoktatni minden fájdalomcsillapítóról, amiről úgy vélem, hogy mindenkinek tudnia kell, hogy lehetséges” – mondta.

A Closer-nek adott interjúban Olivia beszélt a növényalapú orvoslás kutatásának folytatásáról. Elhatározta, hogy megnyitja az Olivia Newton-John Alapítványt, egy Melbourne-ben székelő kutatóközpontot, ami rák- és wellness-kutatásokat fog finanszírozni.

Olivia elmondta: “Miután évekig éltem együtt különböző rákos megbetegedéssel, átestem műtéteken, kemoterápián és sugárkezeléseken, úgy gondoltam, hogy csodálatos lenne, ha különb kezeléseket találnánk a rákos emberek számára. Szerencsés voltam, hogy egy csodálatos emberhez mentem hozzá, „Amazon” John Easterlinghez, aki füvesember. Tehát sok növényi alapú gyógyszert vettem magamhoz az elmúlt években, és jól megvoltam. Pénzt akarunk gyűjteni a növényalapú gyógyászattal kapcsolatos tanulmányok finanszírozására.”

Ami a Covid-19 vakcinát illeti, Olivia elárulta, hogy nem szándékozik a közeljövőben beadatni magának az oltást. Bár nem magyarázta meg döntését, valószínű, hogy a családja nézetei befolyásolják.

Lánya, Chloe Lattanzi, aki szintén az orvosi kannabisz üzlettel foglalkozik, a Covid-19 vakcina ellenzők szószólója, és hangot adott az ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméleteknek. Chloe-t erősen kritizálták az oltással kapcsolatos téves információk terjesztése miatt.

Chloe meggyőződését nem támasztja alá a tudomány. Mind a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ, mind az Országos Egészségügyi Szolgálat megerősítette, hogy a Covid-19 vakcina nemcsak biztonságos és hatékony, hanem döntő fontosságú a koronavírus terjedésének megakadályozása és az életmentés szempontjából.

Ennek ellenére a magyar orvosok sorra mondnak fel miután az oltást kötelezővé tette a magyar kormány az egészségügyben dolgozók számára. (szerk. megjegy.)

§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom