Connecticut kormányzója január elsején jelentette be, hogy az állam közel 43 000 kannabisszal kapcsolatos ítéletet törölt.
Ned Lamont kormányzó a múlt hónapban tette szóvá, hogy az általa 2021-ben aláírt legalizálási törvény felhatalmazta az állam kormányát a tömeges kannabisz kegyelemek kiosztására, amiket mára 42 964 esetben dolgoztak fel. Ez körülbelül egy héttel előzi meg, hogy az államban megkezdődne az első legális rekreációs kannabisz értékesítése.
„Ez egy lépés a kábítószerek ellen vívott háború felszámolása felé, ami egy második esélyt ad polgárainknak álmaik megvalósítására” – mondta Lamont.

Marry Jane CBD SPORTS Warming GEL
Marry Jane

Palacio – CannaProtect Kannabiszolaj Tartalmú Naptej SPF10 (200 ml)
Palacio
200ml

Cannabellum CBD Regeneráló Arckrém 50 ml
Cannabellum
50mg
Csehország
A kormányzói hivatal arra is felhívta a figyelmet, hogy azok az emberek is, akik nyilvántartásuk szerint szélesebb körben rendelkeznek kisebb büntetésekkel, ítélet törlés érdekében bíróságokhoz fordulhatnak majd a megalkotott külön reformtörvény értelmében.
Eközben a Fehér Ház egyik tisztviselője éljenezte Lamontot az újonnan kiosztott kannabisz kegyelmek bejelentéséért, mondván, hogy ez összhangban van Joe Biden elnök azon októberi lépésével, amikor több ezer embernek kegyelmezett meg, akik szövetségi kannabiszbirtoklási bűncselekményeket követtek el.
Julie Rodriguez, a Fehér Ház Kormányközi Ügyek Hivatalának igazgatója a Twitteren azt írta, hogy a connecticuti fejlemények „erőteljes vezetésről” tanúskodnak Lamont részéről.
„Több mint 40 ezer connecticuti lakos élete erősödhet meg az új évben a tettei és a @POTUS (USA elnök) által kiosztott … kegyelmek következtében” – mondta.
Biden egy maroknyi további kegyelmet is kiosztott a 2022-es év utolsó hetében, köztük néhány olyan embernek kegyelmezett, akiknek nyilvántartásában kannabisz vagy más kábítószerrel történő visszaélés miatti ítélet szerepelt. Néhány jogvédő csalódottságát fejezte ki ezen kegyelmek korlátozott hatásköre miatt, és azzal érveltek, hogy az elnöknek lépéseket kell tennie a kannabisz miatt még mindig rács mögött lévő emberek ezrei szabadon bocsátása felé.
Mindenesetre, amikor Biden kiosztotta a tömeges kannabisz kegyelmeket, arra biztatta az Egyesült Államok kormányzóit, hogy kövessék példáját állami szinten, aminek többen eleget is tettek.
Oregonban Kate Brown kormányzó a közelmúltban több tízezer kannabisz kegyelmet osztott ki, amit az elnök is üdvözölt.
Észak-Karolina kormányzója, Roy Cooper októberben kiállt a kannabisz dekriminalizálása mellett, és azt mondta, hogy itt az ideje, hogy véget vessünk a megbélyegzésnek, és bejelentette, hogy lépéseket tett annak érdekében, hogy felülvizsgálja, milyen lehetőségei vannak arra, hogy önállóan is kegyelmezzen az elítélt embereknek.
Lamont a maga részéről régóta támogatja a legalizálást, és ünnepelte a megvalósult politikai változást.
Connecticutban január 10-én nyitnak az első rekreációs kannabiszboltok. A szabályozó hatóságok decemberben jelentették be, hogy hat meglévő kannabisz-gyógyszertár, összesen kilenc telephellyel teljesítette a hibrid engedélyek megszerzésére vonatkozó követelményeket, amelyek lehetővé teszik a felnőtt fogyasztók kiszolgálását is.
Az emberek tranzakciónként legfeljebb negyed uncia (7gramm) kannabiszt vásárolhatnak majd. A január 10-i indulást követően további kiskereskedők jóváhagyása várható.
Foto: https://www.freepik.com/author/drazenzigic

Haze CBD olaj 5% (10 ml)
5%
500mg
0,2%
Teljes spektrum

Haze CBD olaj 25% (10 ml)
25%
2500mg
0,2%
Teljes spektrum

Reakiro Forte 1000mg nano CBD olaj Borsmenta 15ml
1000mg
6,6%
0%
Izolátum

Reakiro 15% CBD olaj 10ml
15%
1500mg
0,2%
Teljes spektrum

Bubbly Billy Buds Eper ízű CBD olaj 15% (10 ml)
15%
1500mg
0%
Széles spektrum

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalTEN
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
54.000 Ft - 30ml

Cannada CBD Plusz 2000 mg CBD Tökmag olajjal 30 ml
6,6%
2000mg
0%
Széles spektrum

INDIA 5% broad CBD olaj 10ml
5%
500mg
0%
Széles spektrum

HEMPIT HEMP!TERP Rest 12% CBD Olaj Terpénekkel 15ml
12%
1800mg
0,2%
Teljes spektrum

INDIA 20% izo CBD olaj (10 ml)
20%
2000mg
0%
Izolátum

















orvosikannabisz.info