Brittney Griner szabadult az orosz fogságból, az amerikai jogvédők viszont ennél sokkal többet akarnak
körülbelül 10 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

Azt követően, hogy Brittney Griner, a WNBA játékosa 10 hónapot töltött le a kilencéves börtönbüntetéséből csekély mennyiségű kannabiszbirtoklásért, most visszatér az Egyesült Államokba, ugyanis az amerikai kormány biztosította a kiengedését az orosz fogságból.

Bár széleskörű megkönnyebbülés tapasztalható a fejlemény kapcsán, különböző jogvédők és törvényhozók sürgetni kezdték a hazai reform megvalósulását is, és fokozni kezdték a diplomáciai erőfeszítéseket a külföldön bebörtönzött amerikai állampolgárok szabadon engedése érdekében, köztük egy tanárét, aki hasonlóképpen Oroszországban van bebörtönözve orvosi kannabisz miatt.

A Fehér Házat egy csütörtöki sajtótájékoztatón kérdezték erről az esetről, amikor Karine Jean-Pierre sajtótitkár a külügyminisztérium felé terelte a kérdezőt, azzal érvelve, hogy „minden ügy más”, és azt mondta, nem akar megelőzni semmilyen folyamatban lévő diplomáciai erőfeszítést.

Griner kábítószeres vádja és szélsőséges büntetése előtérbe helyezte a kannabisztörvénykezés és a kannabisz kriminalizálás kérdését egy nemzetközi beszélgetés során. Miközben a kormány diplomáciai erőfeszítéseket tett Griner szabadlábra helyezése érdekében, az ügyvédek bizonyítékot szolgáltattak az orosz bíróságnak arra vonatkozóan, hogy Griner regisztrált orvosi kannabiszt használó beteg Arizonában, de eredménytelenül.

Nem volt világos, mi fog történni Grinerrel, akit az Egyesült Államok jogtalanul fogvatartottnak minősített, annak ellenére is, hogy beismerte, hogy véletlenül csomagolta be a nála egy Moszkván kívüli repülőtéren talált kannabisz vape patronokat. Egyetértés volt a pártfogók közt abban, hogy az Egyesült Államok jobb helyzetben lett volna szabadon bocsátását illetően, ha nem lennének olyan szövetségi törvények, amelyek hasonlóképpen büntetik az embereket kannabiszért.

Végül az Egyesült Államoknak sikerült kiszabadítania Grinert, aki azzal indult az Egyesült Államokba, hogy egy fogolycsere keretein belül USA visszaküldi Oroszországba az elítélt fegyverkereskedőt, Vikor Bout.

„Pontos és intenzív tárgyalások kellettek hozzá, és szeretnék köszönetet mondani kormányom minden szorgalmas köztisztviselőjének, akik fáradhatatlanul dolgoztak szabadon bocsátásán” – mondta csütörtökön Joe Biden elnök. „Ezeknek az amerikaiaknak a szeretteikkel való újraegyesítése továbbra is prioritás marad az én kormányom és a kormányom minden tagja számára, aki ebben részt vesz. És továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy minden olyan amerikait hazahozzunk, akit továbbra is hasonló igazságtalanság súlyt.”

Earl Blumenauer (D-OR), a Kongresszusi Cannabis Caucus társelnöke csütörtöki nyilatkozatában kijelentette, hogy „természetesen nagyon megkönnyebbült, hogy Brittney Grinert szabadon engedték, és hazafelé tart a családjához”, és reméli, hogy “hogy ez egy újabb lépés lehet a kibontakozó racionálisabb kannabisztörvénykezés felé.”

„Sportolók ezrei kezelik magukat orvosi kannabisszal, és ezt a hatóságok – akár a kormány, akár a sporthivatalok – diszkriminatív beavatkozása nélkül tehetik meg” – mondta. „Még nem használjuk ki a kannabisz teljes terápiás potenciálját a fájdalom, a szorongás, a depresszió és egyebek kezelésében. Az orvosi kannabiszkutatásról szóló törvényjavaslatom, amelyet Biden elnök a múlt héten írt alá, megkönnyíti a tudósok számára, hogy engedélyt kapjanak a kannabisz hatásainak és előnyeinek tanulmányozására.”

„Remélem, hogy ezáltal elindul a szövetségi kormány kannabisszal kapcsolatos téves és irracionális megközelítésének reformja. A kannabisszal kapcsolatos következő lépéseink középpontjában az betegek támogatása kell, hogy álljon, akiket az elhibázott drogháború utolért, mint például Brittney Grinert.”

Más kongresszusi törvényhozók kritikusabban viszonyultak ahhoz, ahogy a kormány Griner ügyét kezelte, szemben az Oroszországban továbbra is bebörtönzött többi amerikai állampolgárral. Ide tartozik Marc Fogel is, aki korábban az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségén dolgozott, és 14 év orosz börtönbüntetésre ítélték 17 gramm kannabisz birtoklásáért, amelyet állítása szerint orvosi célokra használt hátfájás kezelésére.

Fogel nem kapta meg a Biden-kormányzattól azt a „jogtalanul fogvatartott” státuszt, amit Griner.

„Örömmel hallom a hírt, hogy Brittney Grinert ma reggel kiengedték, és visszatér az Egyesült Államokba” – mondta csütörtökön Mike Kelly képviselő (R-PA). “Azonban továbbra is mélységesen csalódott vagyok amiatt, hogy a Biden-kormányzat nem tudta biztosítani Marc Fogel szabadon bocsátását is.”

„Arra kérem az kormányt, hogy vonja be Fogel urat minden jövőbeli tárgyalásba, és ismét felszólítom a Külügyminisztériumot, hogy továbbra is ki kell hirdetni Fogel urat „jogtalanul fogvatartottnak”” – mondta a kongresszusi képviselő. „14 év börtönt kapott, amiért 17 gramm – vagyis alig több mint fél uncia – orvosi kannabiszt birtokolt. Ez még a jelenlegi orosz törvények szerint is kirívó.”

„Ez egy nagyszerű nap a Griner család számára. Remélem, hamarosan a Fogel családot is ugyanilyen helyzetben láthatom” – mondta. “A Fogel családnak üzenem: nem mondunk le arról, hogy hazahozzuk Marc-ot.”

Guy Reschenthaler (R-PA) azt mondta, hogy a Biden-kormány erőfeszítése Griner kiszabadítására annak hiányában, hogy biztosítanák Fogel úr és Paul Whelan, aki állítólagos oroszországi kémkedés miatt 16 éves börtönbüntetését tölti, szabadon bocsátását, azt sugallja, hogy „ezek a kormány utólagos gondolatai, akik jobban törődnek a hírességek fényezésével és éltetésével, mint azzal, hogy minden amerikait ténylegesen biztonságban visszahozzanak a családjukhoz.”

„Továbbra is kérlelhetetlenül szorgalmazni fogom pittsburghi születésű Marc Fogel szabadon bocsátását, és azt, hogy a külügyminisztérium minősítse jogtalanul fogvatartottnak, amit 2021 augusztusi fogvatartása óta nem tettek meg” – írta.

Kelly, Reschenthaler és Glenn Thompason képviselő a múlt hónapban határozatot nyújtottak be, amely további nyomást kíván gyakorolni a Biden-kormányra annak érdekében, hogy fokozza Fogel kiszabadítására irányuló erőfeszítéseit azáltal, hogy hivatalból bekérik a Fehér Ház összes dokumentumát, amelyek az ügyének külügyminisztérium általi felülvizsgálatára vonatkoznak.

Szintén a múlt hónapban a Kongresszus több mint kéttucatnyi tagja küldött levelet a külügyminisztériumnak, és felszólították őket, hogy fokozzák a diplomáciai erőfeszítéseket Fogel szabadon bocsátása érdekében.

Elon Musk kiszabadítaná a kannabisz miatt elítélteket, így reagált a világhírű kosaras és a háborús bűnös csere kapcsán

A Fehér Ház csütörtöki tájékoztatóján a sajtótitkárt azzal támadták, hogy Fogel esetét miért kezelik eltérően, mint Grinerét, annak ellenére, hogy ő is Oroszországban tölti büntetését kannabisz birtoklása miatt, miközben Pennsylvaniában regisztrált orvosi kannabisz-beteg.

„Komolyan vesszük azon felelősségünket, hogy segítsünk az Egyesült Államok külföldön tartózkodó állampolgárainak, és figyelemmel kísérjük a helyzetet” – mondta Jean-Pierre. – „Bármilyen konkrétum érdekében Mark Fogellel vagy mások kapcsán a külügyminisztérium felé irányítanám önt további információkért az ottani konkrét esetekről. Minden eset más.”

A Republikánus Nemzeti Bizottság kutatócsoportja rögzítette a választ, és megosztotta a videót.

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok jogtalan őrizetbevételnek tekinti-e a Fogel fogvatartását, a sajtótitkár ismét azt mondta, hogy „pillanatnyilag egyetlen konkrét esetről sem tud nyilatkozni”.

A jogvédők örömmel fogadták Griner szabadon bocsátását, mint egy régóta esedékes örvendetes hírt, és nem vesztegették az időt, ugyanis a kormányt egyből további lépések megtételére ösztönözzék annak biztosítása érdekében, hogy az Egyesült Államok törvényei tükrözzék azt az elvet, miszerint az embereknek nem szabad börtönben lenniük kannabisz miatt.

„Hálásak vagyunk Brittney Griner régóta esedékes, több hónapos fogvatartását követő szabadon bocsátásáért az egyre bizonytalanabb és veszélyesebb politikai környezet közepette. Az MPP megfogadja, hogy folytatni fogja a harcot a kannabisz legalizálásáért és a birtoklásért méltánytalanul bebörtönzöttek kiszabadításáért itt, az Egyesült Államokban” – mondta Toi Hutchinson, a Marihuana Policy Project vezérigazgatója a Marijuana Momentnek. “Nem hagyunk fel a harccal, amíg a növény és az emberek is nem lehetnek végleg szabadok.”

Morgan Fox, a NORML politikai igazgatója kijelentette, hogy a csoport „nagyon örül annak, hogy Griner hazatér, és elismerését fejezi ki a kormány felé, amiért kiállt álláspontja mellett, miszerint egyetlen amerikai sem tartozik börtönbe egyszerű kannabiszbirtoklásért, függetlenül attól, hogy hol tartózkodik, és mert prioritásként kezeli a szabadon bocsátásukat”.

„Sürgetjük a kormányt, hogy duplázza meg erőfeszítéseit Marc Fogel és más, kannabisz miatt külföldön bebörtönzött amerikaiak mielőbbi hazajuttatása érdekében, és folytassa a kannabisz-foglyok szabadon bocsátását az államokon belül is” – mondta. „Arra is buzdítjuk a törvényhozókat országszerte, hogy gondolkodjanak el azon, hogy még mindig vannak olyan helyek ebben az országban, ahol Griner hasonló büntetést kaphatott volna ugyanazért a cselekedetért. (*köhögés* TEXAS *köhögés*).”

Az Amerikai Egyesült Államok Kannabisz Tanácsának (USCC) vezérigazgatója, Khadijah Tribble kijelentette, hogy „Biden elnöknek igaza volt, amikor azt mondta, hogy senkit sem szabad börtönbe zárni kannabisz használat miatt”.

„Az USCC felszólítja a Szenátust, hogy kövesse az amerikai nép akaratát, és hozzon olyan intézkedéseket a kannabiszreform kapcsán, amelyek felszámolják a fekete és barna bőrszínű kannabisz-vállalkozók előtt álló akadályokat, és némi enyhülést hoznak az összes többi amerikai számára, akiket Grinerhez hasonlóan jogtalanul károsított a kannabisz tilalom.” – mondta Tribble. „Ünnepeljük a mai bejelentést cselekvésre való felhívással, hogy véget vessünk a jelenleg kannabiszbirtoklásért járó büntetéseknek hazánkban.”

Amint azt a Fehér Ház sajtótájékoztatóján megvitattuk, a Fogel- és a Griner-ügy között a fő különbség az, hogy az utóbbit az Egyesült Államok kormánya formálisan jogtalan letartóztatásnak minősítette, míg Fogel esetét nem.

Ned Price, a külügyminisztérium szóvivője májusban kifejtette, hogy a tisztviselők 11 pontos kritériumot vesznek figyelembe annak eldöntésekor, hogy egy adott eset jogellenes fogvatartásnak minősül-e. Például, ha az Egyesült Államoknak oka van azt hinni, hogy a tisztességes eljárás sérült, vagy a személyt kizárólag azért tartóztatták le, mert az Egyesült Államok állampolgára, vagy hogy ártatlan a felhozott vádakban, ezek indokolják a jogellenes fogvatartás kihirdetését.

A Fehér Ház korábban azt közölte, hogy Fogel ügyében is aktívan nyomoz. Augusztusban pedig a képviselőház és a szenátus képviselőiből álló kétpárti csoport nyomást gyakorolt a Biden-kormányzatra, hogy dolgozzon Fogel kiszabadításán.

A kétpárti szenátorok másik koalíciója augusztusban levelet küldött Antony Blinken külügyminiszternek, felhívva a figyelmét az esetre, azzal érvelve, hogy őt is jogtalanul fogvatartottnak kell minősíteni.

Biden októberben tömeges kegyelemben részesítette az összes olyan amerikait, akik a kannabiszbirtoklás szövetségi bűncselekményét követték el, de a szószólók további reformokat szorgalmaztak annak biztosítása érdekében, hogy senki ne kerülhessen börtönbe kannabisz miatt. Érdekvédelmi szervezetek egy csoportja tiltakozást szervezett a Fehér Ház előtt, hogy felhívja a figyelmet a problémára.

Oroszország a maga részéről különösen határozottan lépett fel az ENSZ által véghez vitt kannabisz törvénykezés nemzetközi szintű reformja ellen. És elítélte Kanadát a kannabisz országos legalizálásáért.

Az orosz külügyminisztérium helyettese márciusban azt mondta, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában tett legalizálási erőfeszítések „komoly aggodalomra adnak okot számunkra” – olvasható a hivatal közösségi média fiókjának hivatalos oldalán. “Aggasztó, hogy az [Európai Unió] több tagállama azt fontolgatja, hogy megszegi kábítószerszabályozási kötelezettségeit.”

Fotó: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Brittney_Griner_3.jpg


§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom