Egy újszülött fiú, aki márciusban sürgősségi császármetszéssel érkezett egy norwichi (Anglia) kórházba, a világ első olyan csecsemője lett, aki részt vesz egy kannabiszkivonattal történő kezelés kísérletében.
Ez a tanulmány az első lépés, amiről a kutatók úgy vélik, hogy egy nap majd a kannabiszból származó gyógyszerek rutinszerű használatához vezethet újszülöttek gondozásában, ami segít majd a rohamok és agyi sérülések kockázatának kitett csecsemőkön.
Oscar Parodi-t a csecsemőt, március 11-én szállították a Norfolki és Norwichi Egyetem Kórházába (Norfolk and Norwich university hospital – NNUH). Váratlanul született gyenge állapotban, és át kellett szállítani az újszülött intenzív osztályra, ahol 72 órán át tartó hűtési terápiát kapott.
Édesanyja, a norfolki Wattonból származó Chelsea Parodi azt mondta: „A szülés után felkerestek, hogy vegyek részt ebben a tanulmányban, majd konzultáltam édesanyámmal és testvéremmel, aki rohammentősnek tanul. Nehéz volt, de mindent meg akartam tenni, hogy segítsek a kisfiamnak. Oscar kilenc napig kórházban volt, és 24 órás felügyelet alatt állt.” Parodi elmondása szerint a fia „fantasztikusan jól teljesített”.

Marry Jane CBD MCT Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
98.724 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj 13% Premium
13%
1300mg
0,2%
Teljes spektrum

Marry Jane CBD MCT Olaj 5%
5%
1500mg, 500mg
0,2%
Teljes spektrum
23.940 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT Olaj 20%
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
84.616 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 5%
5%
1500mg, 500mg
0,2%
Teljes spektrum
23.940 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
45.115 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
57.812 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalTEN
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
54.000 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj 20% BOOSTED
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
75.011 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
45.115 Ft - 30ml
A tanulmány azt vizsgálja, hogy a gyógyszer biztonságos és hatékony-e az újszülött hypoxiás-ischaemiás encephalopathia-ban (HIE) szenvedő csecsemők agyi sérüléseinek csökkentésére.
Prof Paul Clarke, a NNUH tanácsadó neonatológusa elmondta, hogy az újszülött intenzív osztálya tele volt izgalommal. „Ez az első olyan alkalom, amikor kannabiszból származó gyógyszert teszteltek intravénásan emberi csecsemőkön. Azt reméljük, hogy beválik majd a HIE-vel született újszülöttek görcsrohamainak megelőzésére és az agyuk védelmére.
„Mindig nagyon közreműködők azok a családok, amelyek az egységünk kutatásaiban szeretnének részt venni, és gyakran altruista szempontok alapján teszik, hogy a jövőbeli csecsemők javát szolgálják. A szülők számára ezen vizsgálatok egyik vonzereje, a csecsemők agyának behatóbb megfigyelésének lehetősége, ami a vizsgálat része, mivel a vizsgált csecsemők esetében fejlettebb agyhullám-monitorokat használnak. Ez nagyobb bizonyosságot ad a szülőknek abban, hogy minden rohamot felvesznek.”
A második gyermek, aki áprilisban született a kórházban, szintén részt vesz a vizsgálaton. A kísérletben résztvevő gyermekek HIE esetén alkalmazott szokásos hipotermiakezelést kapnak, aminek során az egész testet 33,5 °C-ra hűtik, valamint egyetlen adagot a vizsgálandó gyógyszerből vagy placebót, amit néhány teszt követ a gyógyszer vérszintjének meghatározására.

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalTEN
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
54.000 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalEIGHT
8%
2400mg, 800mg
0,2%
Teljes spektrum
40.300 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalSIX
6%
1800mg, 600mg
0,2%
Teljes spektrum
31.200 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj 20% BOOSTED
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
75.011 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalFOUR
4%
1200mg, 400mg
0,2%
Teljes spektrum
22.100 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj 13% Premium
13%
1300mg
0,2%
Teljes spektrum
A vizsgálatban, amelyben a gyógyszert intravénásan adják be, és amelyben az első csecsemők csak a szokásos adag 30-ad részét kapják, más Egyesült Királyságbéli és egyéb Európai újszülött intenzív osztályok is részt vesznek, és egy évig tart majd.
A kísérletben résztvevő csecsemők a lehető leghamarabb, a születéstől számított 12 órán belül, kapnak egy adagot a vizsgált gyógyszerből vagy placebót.
A gyógyszer terápiás összetevője természetesen a kannabisz növényben fordul elő, és erősen ellenőrzött körülmények között vonják ki annak biztosítása érdekében, hogy az eufóriát okozó tetrahidrokannabinol (THC) összetevő minimális legyen.
Clarke hozzátette: „Mint minden új gyógyszerrel végzett vizsgálat esetén, előfordulhatnak váratlan mellékhatások és ismeretlen kockázatok. Ezt szem előtt tartva a vizsgálatot gondosan terveztük meg, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen, és ezért a csecsemők az elején csak apró adagot kapnak, és a szokásosnál még intenzívebben figyeljük meg őket. ”
A borítóképen: Chelsea Parodi gyermekével, Oscar-ral és nagyanyjával, Christine Bell-el (balra) a Norwichi Egyetem Kórházában. Oscar egy kannabiszból származó gyógyszert kap egy klinikai vizsgálat során. Fénykép: Norfolk and Norwich University Hospital/PA

Marry Jane CBD Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
57.812 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
98.724 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 20%
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
84.616 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
45.115 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT Olaj 5%
5%
1500mg, 500mg
0,2%
Teljes spektrum
23.940 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 5%
5%
1500mg, 500mg
0,2%
Teljes spektrum
23.940 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT Olaj 15%
15%
1500mg, 4500mg
0,2%
Teljes spektrum
57.812 Ft - 30ml

Marry Jane CBD Olaj 30%
30%
3000mg, 9000mg
0,2%
Teljes spektrum
98.724 Ft - 30ml

Marry Jane CBD MCT light Olaj 10%
10%
1000mg, 3000mg
0%
Széles spektrum
56.430 Ft - 30ml