Azok, akik kételkednek a kannabisz legalizálásával kapcsolatban gyakran arra hivatkoznak, hogy a kannabisz fogyasztása komoly egészségügyi kockázatokkal jár. Elmondásuk alapján ennek a természet adta gyógyszernek a használata fokozza a pszichózisok kialakulását, és ezt a statisztikák is alátámasztani látszanak. Az ENSZ 2022-es júniusi kábítószer-jelentésében említik először, hogy az összes függőség miatti terápia 30 százaléka kannabiszhasználatra vezethető vissza.
A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) is azt állítja, hogy az elmúlt tíz évben 76 százalékkal nőtt az ilyen jellegű terápiák száma. A Bath-i Egyetem Addiktológiai és Mentálhigiénés Csoportjának kutatói szerint ez többek között a THC-szint emelkedésének köszönhető, ezért kérik, hogy egészségpolitikai iránymutatásokat és intézkedéseket dolgozzanak ki a fogyasztás biztonságának növelése érdekében. Az orvosi kannabisz használatával kapcsolatos kanadai vizsgálat új eredményei azonban arról számolnak be, hogy a természet adta gyógyszert használók nincsenek kitéve a mentális zavarok miatti kórházi kezelések magasabb kockázatának.

Bubbly Billy Buds Passiógyümölcs ízű CBD olaj 30% (10 ml)
30%
3000mg
0%

MediCBD Booster CBD olaj 10% (10 ml)
10%
1000mg
0,2%

HEMPIT NATURAL 9% CBD Kenderkivonat MCT Olajjal
9%
900mg
0,2%

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalEIGHT
8%
2400mg, 800mg
0,2%
38.909 Ft - 30ml

CANNEXOL Complete aromaolaj 8% CBDa
11%
1100mg
0,2%

Bubbly Billy Buds Menta ízű CBD olaj 20% (10 ml)
20%
2000mg
0%

CANNEXOL Colombian Gold CBD aromaolaj 30%
30%
3000mg
0%

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalFOUR
4%
1200mg, 400mg
0,2%
20.459 Ft - 30ml
23 000 beteget figyeltek meg 240 napon keresztül
A Substance Use & Misuse folyóiratban július végén publikált kanadai kohorsztanulmány eredményei arra utalnak, hogy az orvosi kannabiszt használó betegek esetében alacsony a kannabiszhasználattal összefüggésbe hozható pszichiátriai kórházi kezelések száma. A több mint 23 000 felvett betegtől származó adatot, akiktől átlagosan 240 napon keresztül gyűjtöttek információkat, annak megfelelően értékelték, hogy egyértelműen megállapítható legyen az igazság. Egész pontosan, a kutatók a „kannabiszmérgezés” vagy „a kannabiszhasználattal összefüggő mentális vagy viselkedési zavarok” miatti kórházi kezelések gyakoriságát követték nyomon.
Az adatok kiértékelését követően a kutatásból kiderült, hogy összesen 14 beteg került kórházba kannabiszmérgezéssel összefüggő problémákkal, 26 fő pedig kialakuló mentális vagy viselkedési zavarokkal. A kannabiszhasználathoz kapcsolódó mentális és viselkedési zavarokat befolyásoló tényezők közé tartoztak a korábbi kábítószer-használati rendellenességek, egyéb mentális zavarok, életkor, cukorbetegség és krónikus obstruktív tüdőbetegség.
Érvek a véleményalkotással szemben
A kanadai tudományos eredmények tehát egyértelműen cáfolják a kannabisz legalizálásának ellenzői által gyakran hangoztatott állítást, miszerint a kannabisz gyakori használata pszichózis és más mentális zavarok kialakulásához vezet. Ellenkezőleg a kutatók inkább arra a következtetésre jutottak, hogy az eredmények azt sugallják, hogy az ilyen mellékhatások nagyon ritkán kizárólag a használat következményei. „Az eredmények azt sugallják, hogy a kannabiszmérgezés vagy a kannabiszhoz kapcsolódó mentális vagy viselkedési zavarok előfordulása alacsony volt azoknál a betegeknél, akiknél engedélyezték a kannabisszal történő orvosi ellátást” – mondták a szerzők. A megfigyelt „kannabiszmérgezés” és a „kannabiszhasználati zavarok” miatti sürgősségi és kórházi ellátások alacsony aránya az orvosikannabiszt használók kohorsz csoportjában segíthet eloszlatni a gyógyászati kannabisz növekvő használatával kapcsolatos aggodalmakat.
Amit nem említenek, de nem is szabad a szőnyeg alá söpörni, az az, hogy minden beteget legális ellenőrzött minőségű és tisztaságú orvosi kannabisszal láttak el, így a betegek tisztában voltak annak hatóanyag tartalmával, és állandó minőségű gyógyszert kaptak.

Cannaline Kézzel Készített Szappan Sport Recovery 100 mg CBD (110g)
100mg

CBD Clearifying Skin
200mg
CBDVital

Palacio CannaProtect Kannabiszolaj Tartalmú Arckrém SPF50 (50 ml)
Palacio
50ml




















orvosikannabisz.info