A dán kormány további négy évvel meghosszabbította az ország orvosi kannabisz kísérleti programját.
A jelenlegi struktúra 2018 januárjában kezdődött, amit anno egy négy évig tartó próbaként képzeltek el. Számos dán vállalat engedélyt kapott az orvosi minőségű kannabisz termesztésére, ebből adódóan az új jogi infrastruktúra lehetővé tette a receptek felírását a dán betegek számára. A próba ez év decemberében járna le, de a dán kormány a május 25-i sajtónyilatkozatában bejelentette, hogy a rendszer egyes részeit meghosszabbítják. A dán orvosok még legalább 4 évig írhatnak fel orvosi kannabiszt a betegeik számára, ez idő alatt a termesztéssel foglalkozó vállalatok számára engedélyezett a gyógyászati célú kannabisz állandó termesztése.

Cannatural CBD olaj 6,3%
945mg, 1890mg
0,2%
Teljes spektrum
28.990 Ft - 30ml
Még négy év
„A kormány (Szociáldemokraták – Social Democrats), a liberálisok (Liberals), a Dán Néppárt (Danish People’s Party), a Szocialista Néppárt (Socialist People’s Party), az Egységlista (Unity List – The Red-Greens), az Új Jobboldal (The New Right), a Liberális Szövetség (Liberal Alliance), az Alternatívok (Alternative), a Kereszténydemokraták (Christian Democrats) és a Szabad Zöldek (Free Greens) úgy döntöttek, hogy folytatják az orvosi kannabisz próbarendszerét”, – áll a kormány sajtónyilatkozatában.
Ahhoz, hogy elérjék ezt a kiterjesztést a kormány több törvényjavaslat benyújtását tervezi az év későbbi szakaszában, amelyeket a 2021-es év vége előtt el kell fogadni.
„Megtapsoljuk a Dán Parlament döntését a kísérleti program meghosszabbításáról, ami lehetővé teszi az orvosi kannabisz helyi termesztését és előállítását”, – nyilatkozta Jeppe Krog Rasmussen, a DanCann Pharma dán orvosi kannabisz társaság vezérigazgatója.
„Ennek tudatában – folytatta – nem szabad megfeledkeznünk dán betegeinkről, annak ellenére sem, hogy újabb négyéves próbaidőszak erejéig van lehetőség orvosi kannabisz felíratására Dániában, a feltételek tekintetében viszont a jogi szerkezetben semmi sem változott, ez egyszerűen nem elég jó. Ezért folytatni fogjuk a harcot, mint mindig és jobb feltételeket fogunk követelni”.
Orvosi kannabisz Dániában
Annak ellenére, hogy nagy számban jelen vannak az engedéllyel rendelkező orvosi kannabisz társaságok, Dániában – Európa számos nemzetéhez hasonlóan – továbbra is kicsi és mérsékelt a kannabisz-betegek közössége. A Dán Gyógyszerügynökség – az összes import áru közül – jelenleg csak négy termék használatát engedélyezi a kísérleti programban, de ezeket ritkán írják fel a dán orvosok.
„Az orvosi kannabiszt jelenleg nagyjából 1500 beteg (kb. 3000 recepten) használja egy negyedévre vetítve” – mondta Rasmussen az év elején az Analytical Cannabis-nak. „Azonban rengeteg a sötét folt […], a betegek, akik már használtak, vagy folyamatosan használnak kannabiszt, kb. 80 %-a nem az orvosától szerzi be, hanem az illegális piacról.”
“Ez ugyanannyira köszönhető a dániai termékek lappangó piacának – tette hozzá -, mint amennyire a magas áraknak és néhány orvosnak, akik valamilyen okból kifolyólag nem hajlandóak az együttműködésre.”
Bár a kísérlet alatt a receptek felírása ritkább volt, a termesztéshez kiadott engedélyek száma egyre gyarapodott. Nagyjából 47 kannabisz vállalkozást engedélyeztek és kb. 15 kezdett bele létesítmények építésébe és a növénytermesztésbe.
„A politikai rendszer úgy döntött, hogy jövedelmező feltételeket teremt az orvosi kannabisz új termelői számára Dániában, ahol nem szabunk meg felső határt a termelési kapacitásban és hozzáférést biztosítunk az exportáláshoz Európa kevés országainak egyikeként” – mondta Rasmussen. „Ugyanezen okokból kifolyólag már tapasztaltunk hatalmas beruházásokat és nagy közös vállalkozásokat az orvosi kannabisz ezen új piacán.”

BioBloom Bio CBD Olaj 20% BOOSTED
20%
2000mg, 6000mg
0,2%
Teljes spektrum
75.011 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalFOUR
4%
400mg, 1200mg
0,2%
Teljes spektrum
22.100 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalSIX
6%
600mg, 1800mg
0,2%
Teljes spektrum
31.200 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalTEN
10%
1000mg, 3000mg
0,2%
Teljes spektrum
54.000 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj 13% Premium
13%
1300mg
0,2%
Teljes spektrum

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalONE
1%
100mg, 300mg
0,2%
Teljes spektrum
7.000 Ft - 30ml

BioBloom Bio CBD Olaj NaturalEIGHT
8%
800mg, 2400mg
0,2%
Teljes spektrum
40.300 Ft - 30ml