Mintegy hat kilogramm drogot akart Magyarországra hozni
körülbelül 1 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabisz már nem probléma, de nálunk sajnos az. Támogass minket, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság területén határellenőrzést végző Készenléti Rendőrség járőrei egy Szlovákiából érkező személygépkocsit ellenőriztek, amelynek csomagtartójában több kilogramm kábítószernek tűnő zöld növényi származékra bukkantak.

Vámosszabadi határátkelőhelyen 2021. március 29-én 12 óra 45 perckor kívánt Magyarország területére lépni szlovák honosságú személygépkocsijával egy 41 éves győri férfi. A szolgálatot ellátó rendőrök a sofőrt igazoltatták, valamint autóját átvizsgálták, amelynek során a jármű csomagtartójában, valamint utasterében elrejtve – fóliába csomagolva – nagyobb mennyiségű kábítószergyanús zöld növényi származékot találtak. Ezt követően a férfi ruházatát is átnézték, és a pénztárcájából gyorszáró nylonban lévő, illetve alufóliába csomagolt fehér színű kábítószergyanús anyagok kerültek elő. A gépjármű vezetője a kocsiban különböző közbiztonságra veszélyes eszközt tartott, amelyet a rendőrök szintén megtaláltak. A sofőrt a járőrök elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók a 41 éves P. Ákost – őrizetbe vétele mellett – kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/mintegy-hat-kilogramm-drogot-akart-magyarorszagraKENDERTÉR FACEBOOK

Vannak országok, ahol a kannabisz már nem probléma, de nálunk sajnos az. Ha tetszett a cikk, támogass minket adománnyal vagy vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT!
Vásárolok