500 kilogramm kannabisz elfogyasztásával vádolja az indiai rendőrség a patkányokat
körülbelül 3 perces olvasmány
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Csatlakozz mozgalmunkhoz, ha szeretnéd, hogy a hazai kannabisz helyzet minél hamarabb megváltozzon.

Csatlakozom

Észak-Indiában azzal vádolják a patkányokat, hogy megettek több száz kilogramm drogkereskedőktől lefoglalt és rendőrségi raktárakban tárolt kannabiszt.

“A patkányok apró állatok, és nem félnek a rendőrségtől. Nehéz tőlük megvédeni a drogokat” – jegyezte meg az Uttar Pradesh állambeli Mathura város bírósága, miután tudomására jutott, hogy a helyi rendőrség képtelen felmutatni csaknem 200 kilogramm elkobzott kannabiszt, amit bizonyítékként kellett volna felhasználni egy közelmúltbeli ügy kapcsán.

A bírósági dokumentumok alapján a rendőrséget 386 kilogrammnyi kannabisz felmutatására kérték fel, viszont az ügyészség azt jelezte a bíróság felé, hogy több mint 700 kilogramm kannabiszt, amit Mathura különböző állomásain tároltak, érinthet a patkányinvázió.

És – állítólag – nem ez volt az első eset, amikor a patkányok lecsaptak. Az ügyben eljáró bíró a mathurai rendőröket idézte, akik a rágcsálókat hibáztatták a különböző esetekben lefoglalt és a város Shergarh és Highway Rendőrkapitányságain tárolt, összesen több mint 500 kilogramm kannabisz megsemmisítésével.

A bíróság ezután irányelveket fogalmazott meg a rendőrség számára a kannabisz megsemmisítésével kapcsolatosan.

„Szinte minden rendőrőrsön jelen van a patkányveszély. Ezért meg kell tenni a szükséges intézkedéseket az elkobzott kannabisz védelme érdekében” – áll a bírósági dokumentumban.

A patkányok állítólagos kannabisz dézsmálását követő események pontos sorrendjéről szóló beszámolók azonban kissé homályosnak tűnnek.

Mathura város rendőrfelügyelője, Martand Prakash Singh a bírósági eljárás utáni beszédében a CNN-nek azt mondta, hogy a kannabiszt „esőzések és áradások pusztították el”, nem pedig a patkányok.

Egy kannabiszt és gombát használó egyház perli a helyi rendőrséget szentségük elkobzásáért

„A (bírósághoz benyújtott jelentésben) nem volt utalás patkányokra… a rendőrség csak azt említette, hogy a lefoglalt kannabisz az esőzések és az áradások során megsemmisült” – mondta.

Nem ez az első eset, hogy Indiában patkányok semmisítik meg az elkobzott drogokat. 2017-ben Bihar szövetségi állam rendőrsége azt állította, hogy a patkányok több ezer liter elkobzott alkoholt ittak meg. Ez egy évvel azután történt, hogy az állam betiltotta az alkoholos italok árusítását és fogyasztását – olvasható a BBC News oldalán.

Legutóbb Buenos Airesben történt hasonló eset, aminek kapcsán 8 rendőrtisztet bocsátottak el az argentin rendőrségtől, miután eltűnt fél tonna kannabisz az egyik bizonyítékraktárból. Ebben a konkrét esetben összesen 6000 kilogramm lefoglalt kannabiszból 540 kiló hiányzott. A rendőrök természetesen itt is azt állították, hogy biztosan az egerek dézsmálták meg a készletet. Ugyanakkor a szakemberek ezt erősen kétlik, ugyanis ebbe a mennyiségbe szinte biztosan belehalt volna néhány rágcsáló, tetemeket viszont sehol nem találtak.

Amennyiben azonban a patkányok mégis bűnösek a kannabisz fogyasztás vádjában, akkor most már biztosan lazán veszik a kanyarokat. A British Columbia Egyetem 2016-os tanulmánya szerint ugyanis a kannabisz fő pszichoaktív összetevőjétől a laboratóriumi patkányok lustává válnak.

A kutatók 29 patkányt képeztek ki egy kísérlet elvégzése céljából, amelyben a rágcsálóknak egyszerű vagy nehezebb feladatok közül kellett választaniuk, hogy finomságokhoz jussanak.

A patkányok jellemzően a nehezebb – és kifizetődőbb – feladatot választották, de miután kannabiszt fogyasztottak, ugyanazok a patkányok inkább a könnyebb utat választották.



§ Az oldal tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és senkit sem szeretne törvénybe ütköző cselekedetek véghezvitelére buzdítani, sem addiktív életformára sarkallni. Kérjük minden helyzetben vedd figyelembe a lakhelyed szerinti törvénykezést és ennek megfelelően a legjobb belátásod alapján cselekedj.
FIGYELEM! EZ A CIKK MÁR TÖBB MINT EGY ÉVES. A CIKKBEN SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK EKKOR MÉG NAPRAKÉSZEK VOLTAK, DE MÁRA LEHET ELAVULTAK.
Vannak országok, ahol a kannabiszt már elfogadják, de nálunk sajnos még mindig nem. Ha tetszik a munkánk, csatlakozz mozgalmunkhoz, vagy támogass fő szponzorunk webshopjában történő vásárlásoddal, hogy cserébe mi még nagyobb bevetéssel végezhessük munkánkat!
Tudtad? Ha nálunk vásárolsz azzal más nonprofit szervezeteket is támogatsz. Erről bővebben itt olvashatsz.
MI ÉRTED VAGYUNK ITT, DE NÉLKÜLED NEM TUDUNK LÉTEZNI!
TámogatomCsatlakozom